Cégvilág

Beletört a pandémiába a magyarországi autógyárak fogaskereke

A járvány rontotta mindhárom magyarországi autógyár bevételét, de a győri Audiét és a kecskeméti Mercedes-Benzét arányaiban kisebb mértékben, mint az esztergomi Suzukiét.

Az Audi Hungaria Zrt. 7,5 milliárd euró árbevételt ért el tavaly, egymilliárd euróval, 12,2 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. Korábbi közlése szerint járműgyártása megközelítette a 2019-es szintet: gyártósorairól 155 ezer ­autó gördült le, és 1,7 millió motor készült. A győri gyárban 1993 óta több mint 38 millió motort és másfél millió autót gyártottak, és onnan kerültek ki az e-Tron autók, az RS modellek és a Lamborghini lemezelései is.

A három hazai autógyárból egyedül az Audi adózott eredménye nőtt. A 2020-as érték 499 millió euró, a 2019-es 353 millió euró volt.

A vállalat tavaly 171 millió eurót fordított beruházásra, ezen belül elsősorban gyártásfejlesztésre. A győri gyár tavaly karbonsemlegessé vált.

Az idén a csiphiány nehezíti az autóipar helyzetét. Az Audi Hungaria motor- és járműgyártása a program szerint zajlik. Ugyan az év elején két hétig csak egy műszakban folyt a munka, azóta azonban nem volt termeléskorlátozás, sőt, a nagy rendelésállomány miatt pótlólagos műszakra is szükség volt. A vállalat az idén újabb bővítést is bejelentett, eszerint 3,8 milliárd forintból 3,8 ezer négyzetméterrel növeli az exkluzív szériás gyártás területét, és a logisztikai csarnok is bővül 2,5 ezer négyzetméterrel. A szerszámgyárban 52 ezer négyzetméteren fejlesztenek présszerszámot és karosszériagyártó berendezést.

Fotó: Audi Hungária

Nehéz volt a Mercedes-Benz Ma­nufacturing Hungary Kft. éve is, bevétele a 2019-es 3,6 milliárd euró után 3,4 milliárdra esett, az adózott eredménye pedig hatalmasat zuhant: a 95 millió euróról 39 millióra.

A kecskeméti gyárban tavaly több mint 160 ezer személyautó készült, és elindult két plug-in hibrid modell gyártása. Bejelentették, hogy több mint százmillió eurós beruházással kialakítanak egy 23 ezer négyzetméteres présüzemet, megduplázva a gyár préskapacitást. Az üzem várhatóan jövőre kezd működni.

A kecskeméti gyár a globális csiphiány miatt januárban másfél hétig szüneteltette a termelést, majd április 26. és május 2. között is leállásra kényszerült. Az idei utolsó negyedévben várhatóan megkezdi a tisztán elektromos hajtású autók sorozatgyártását.

A hazai autógyárak közül a legnagyobb arányban a Magyar Suzuki számai romlottak tavaly. A társaság nettó árbevétele a 2019-es 2,4 milliárd euróról 1,65 milliárd euróra, adózott eredménye pedig 84 millió euróról 20 millió euróra esett.

Az esztergomi gyár termelése 30 százalékkal maradt el a tervezettől a járványhelyzet miatti leállás, valamint a belföldi és külföldi korlátozó intézkedések miatt – ezt a vállalat 2020 végén közölte a Világgazdasággal. A piac azt is megérezte, hogy a társaság 2019 végén kiürítette a raktárait, a következő tavaszi járványhelyzet hatása így – a különösen rövid gyártási átfutási idő miatt – azonnal jelentkezett a forgalomba helyezések csökkenésében.

Az év elején a vállalat átlagosan 8 százalékos alapbéremelést jelentett be. A csiphiány egyelőre nem érintette a termelést, a gyár zavartalanul üzemel.

járvány Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. autógyártás autóipar árbevétel Audi Hungária Zrt. Magyar Suzuki Zrt.
Kapcsolódó cikkek