BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hackertámadás: megbénult fél Amerika üzemanyag-ellátása

Garantálni kell a magánkézben lévő, nemzetbiztonsági fontosságú infrastruktúra védelmét – ez az üzenete az Amerika keleti partvidékének üzemanyag-ellátását fenyegető hétvégi hackertámadásnak. A vizsgálat és a mentőakció folyik, az olaj és a benzin ára emelkedéssel reagált.

Három százalék feletti drágulással reagált a benzin határidős jegyzése az Egyesült Államokban az egyik legfontosabb üzemanyag-szállító vezetéket a hétvégén ért kibertámadásra. Az üzemanyag literjével 175 forintos áron kereskednek az árutőzsdén, ilyen drága három éve volt a benzin.

Az incidens az olaj jegyzését is érintette, a Brent hordója 0,6, a WTI-é 0,5 százalékkal magasabban

– 68,7, illetve 65,2 dolláron – indította a hetet.

A Texastól New Jersey-ig futó 8850 kilométeres a Colonial Pipeline-t pénteken állította le üzemeltetője, ezzel napi csaknem 400 millió liter benzin, gázolaj és kerozin esik ki a déli államok és a keleti partvidék ellátásából. Innen kapja a kerozint a legforgalmasabb amerikai repülőtér, az atlantai Hartsfield Jackson is, valamint az évi 50 milliós utasforgalmú észak-karolinai Charlotte Douglas légikikötő.

A fővezetéket a Colonial pénteken tejesen leállította, azóta a terminálok és a betáplálási pontok között kisebb csatlakozóvezetékekben ismét megindult a szállítás, ott feloldották a zsarolóvírus miatt keletkezett digitális blokádot. Az Amerikai Autósok Szövetsége (AAA) regionális ellátási zavarokat prognosztizál a leginkább veszélyeztetett délkeleti államokban, így Tennesseeben, Georgiában és Marylandben. A Colonial Pipeline-t kilenc olajtársaság alapította 1962-ben, közülük hírmondónak a Shell maradt, a többiek helyét a CDPQ, az IFM, a KKR, a Koch Capital magántőke-társaságok vették át.

Fotó: Shutterstock

Az amerikai energiaellátó rendszert ért egyik legsúlyosabb kibertámadás elkövetésével a hírhedt DarkSide nevű profi hackercsoportot hozták kapcsolatba,

amely mintegy 100 gigabyte-nyi adatot lophatott el a Colonial Pipeline-tól. A DarkSide magánhálózatokba tör be és lop adatokat, vagy egyszerűen titkosítja az érzékeny információkat tartalmazó fájlokat, amit váltságdíj fejében old fel, továbbá a fájlok tartalmának nyilvánosságra hozásával fenyegeti áldozatait, akik inkább fizetnek, többnyire lekövethetetlen bitcoinutalással, garantálva a hackerek inkognitóját.

A DarkSide hátteréről nem tudni tudni, ami feltűnő, hogy a posztszovjet térségben valahogy nem aktív, ami kiberhadviselésben élenjáró észak-koreai kötődést is sejteti egyes szakértők szerint. A Reuters forrásai alapján a támadás azonban félsikert hozott, a hackerek nem tudtak annyi adatot kigyűjteni, amivel átvehetnék az irányítást a csővezeték fölött, mozgásterük és zsarolási potenciáljuk ennek megfelelően korlátozott. A DarkSide esetleges követeléseiről nincs hír, a csoport egyelőre nem vette nevére a támadást.

Amíg az FBI és más kormányzati ügynökségek részvételével teljes titoktartás mellett gőzerővel folyik a vizsgálat,

a politikusok kemény fellépést követelnek és ígérnek – hovatartozásuktól függően. Gina Raimondo kereskedelmi miniszter elmondta, hogy elsődleges céljuk most a súlyosabb üzemanyag-ellátási zavarok elkerülése, minden erejükkel ezen dolgoznak.

 

A washingtoni törvényhozók ugyanakkor a kritikus energia-infrastruktúra hackertámadásokkal szembeni hatékony védelméért szálltak síkra, s ebben a magántársaságokat sem hagyhatják magukra Bill Cassidy louisianai republikánus szenátor szerint. Az alternatív – közúti és tartályhajós – üzemanyag-szállítás megszervezése is folyamatban van.

18 állam (Alabama, Arkansas, D.C., Delaware, Florida, Georgia, Kentucky, Lousiana, Maryland, Mississippi, New Jersey, New York, Észak-Karolina, Dél-Karolina, Pennsylvania, Tennessee, Texas és Virginia) kapott a központi kormányzattól ideiglenes engedélyt arra, hogy közúton szállítson üzemanyagot, így biztosítva a várható kiesést.

Ami biztos, támadástól a kíberbiztonsági cégek árfolyama újabb lökést kapott, a Colonial által felkért FireEye árfolyama például közel 4 százalékkal erősödött.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.