Cégvilág

Sikeres teszteléseken van túl a Sanofi-GSK koronavírus elleni vakcinája

A Sanofi és a GlaxoSmithKline által fejlesztett vakcina másodjára megugrotta a második fázisú klinikai vizsgálatokat is.

Ígéretesek a Sanofi és a GlaxoSmithKline (GSK) által fejlesztett koronavírus elleni oltóanyag eredményei a klinikai vizsgálatok második fázisában – írja a Yahoo News.

A francia és a brit cég által fejlesztett vakcina

erős antitest választ adott a második dózist követően a 18 és 95 év közötti korosztályban. Így május végén, június elején több országból, mintegy 35 ezer önkéntes részvételével megkezdődhetnek a harmadik fázisú vizsgálatok is.

Fotó: FRANCK FIFE / AFP

Mint azt a VG.hu is megírta: 2020 végén az idősek körében gyengének bizonyuló immunválasz miatt csúszik a vakcina, de ha minden a tervek szerint megy,

2021 végére már a Sanofi és GSK által gyártott oltóanyag is elérhető lesz.

A vakcina a Sanofi által az antitestek termelését serkentő antigént ötvözi a GSK immunválaszt erősítő technológiájával.

A francia cég az Egyesült Államokkal, Kanadával és az Európai Unióval tárgyal az oltóanyag értékesítéséről, mondta Olivier Bogillot Sanofi elnök a Europe 1 rádiónak. Bogillot szerint a legtöbb országnak a második fázis eredményeire várt a rendelések leadása előtt. A Sanofi a Pfizer/BioNTech és a Moderna készítményéhez hasonló mRNS alapú oltás kifejlesztésén is dolgozik.

Covid-vakcina vakcina oltás GlaxoSmithKline (GSK) Sanofi
Kapcsolódó cikkek