Cégvilág

Tűkön ülve várják a mozik nyitását a magyar filmek

Idén a Nemzeti Filmintézet támogatásával tíz mozifilm gyártása valósulhat meg, heti 8-10 millió forinttal is megemelik a forgatócsoportok költségvetését a rendszeres PCR-tesztelések.

A sikeres járványkezelésnek, a folyamatos pályáztatásnak és az új pályázatokon keresztül biztosított forrásoknak köszönhetően idén is folytatódni fog a filmgyártási költés növekedése Magyarországon – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) a Világgazdaság megkeresésére.

A filmintézet támogatásával tíz mozifilm gyártása valósulhat meg a tervek szerint, továbbá több filmterv áll előkészítés alatt, amelyek gyártása még az idén elkezdődhet.

A 207 tévés és streamingbemutatásra készülő alkotás mintegy 6,3 milliárd forint támogatással készülhet el, a mozifilmek gyártását tavaly 7,7 milliárd forinttal támogatta az NFI – írták.

Mivel az elmúlt évben gyakorlatilag csak pár hónapot lehettek nyitva a mozik, a szokásos évi 15-20 magyar filmpremier helyett mindössze öt hazai mozi indulhatott el a forgalmazással. Tavaly ősszel hét izgalmas, új magyar film premierjét kellett elhalasztani. Kiemelték, hogy óvatosabbak voltak a produkciók, annak ellenére, hogy az új mozifilmek elkészültek, eleve 2021-es premiert terveztek.

Fotó: Kallus György / VG

Jelenleg több mint 30 vadonatúj magyar mozifilm várja a filmszínházak nyitását. A felhozatal a műfaj és az alkotók tekintetében is színes és ígéretes – közölte az NFI. Premier előtt áll többek között a Berlinalén a legjobb rendező díjával elismert Természetes fény, a focidrukkerek közegében játszódó Becsúszó szerelem és a reklámosoknak görbe tükröt tartó Így vagy tökéletes című film is. De bemutatásra vár a hidegháborús hatvanas évekbeli Játszma című kémthriller, valamint Herendi Gábor új filmje, a Toxikoma, amely Szabó Győző önéletrajzi sikerkönyvének feldolgozása, és egy, a hortobágyi vadlovak életét bemutató természetfilm is.

A stúdióink folyamatosan foglaltak, őszig biztosan telt házzal működnek

– mondta a Világgazdaságnak Tóth Mihály, az Origo Film Group Zrt. marketingigazgatója.

A műtermek kihasználtságával kapcsolatban hozzátette, megérezték tavaly a pandémiát. Az Origóban 2020-ban május volt a leggyengébb hónap, akkor a stúdiók 6 százalékos foglaltsággal működtek, júliusban viszont már a műtermek 42 százalékában forgott valamilyen produkció.

A koronavírus miatt egyébként a nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére az NFI filmipari segélyalapot hozott létre, ebben 50 millió forintot különítettek el.

Az alapot kezelő Magyar Filmakadémia 636 megbízás nélkül maradt szakembernek nyújtott egyszeri, rendkívüli jövedelempótlást.

A PCR-tesztek megemelik a büdzsét

A pandémia miatt minden filmnek lett egy úgynevezett Covid-költségvetése is, kialakult egy új szakma: a Covid-officer a PCR-tesztek megszervezéséért felel. Tóth Mihály példaként említette, hogy egy nagyjátékfilm forgatásán 120-150 fő dolgozik együtt.

A filmesek esetében a munkatársak 33 százalékát naponta tesztelik, a többieket jellemzően hetente háromszor. A harmaduknak pedig heti egy tesztjük van, függően attól, hogy milyen gyakorisággal érintkeznek másokkal, és hány emberrel találkoznak. Egy nagyjátékfilmes stáb átlagosan 500–700 tesztet végez el egy héten, az infekciókontrollal járó extra költségek egy forgatási héten 8-10 millió forintra rúgnak.

 

filmgyártás Nemzeti Filmintézet magyar filmgyártás Tóth Mihály Origo Film Group Zrt. Covid-teszt magyar film
Kapcsolódó cikkek