Az amerikai Ben & Jerry's fagylaltcég hétfőn jelentette be, hogy termékeiket kivonják Ciszjordániából. A cég álláspontja szerint ugyanis nem összeegyeztethető a vállalat értékrendjével, hogy a palesztin területeken élő izraeli telepesek számára is szállítanak termékeikből – írta a CNBC.

Fotó: Jerritt Clark / Getty Images

A vermonti székhelyű, a brit Unilever tulajdonában álló céget számos kritika ért amiatt, hogy az izraeliek és a nyugati parton élő izraeli telepesek is egyaránt részesülnek termékeikből. Az izraeliek által 1967-ben elfoglalt nyugati parton ugyanis több mint 440 ezer izraeli telepes él a 3 millió palesztin mellett. Számos ország illegálisnak tartja az izraeli telepesek jelenlétét. Az izraeli miniszterelnök, Naftali Bennett úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a Ben & Jerry's erkölcsi értelemben rossz döntést hozott.

A bojkott értelmetlen és nem is fog eredményre vezetni. Minden erőnkkel harcolni fogunk ellene

– mondta Bennett. 

A Ben & Jerry's úgy nyilatkozott, hogy nem fogja megújítani a jövő évben lejáró licencszerződését partnerével, így a palesztin területeken nem fogják tovább forgalmazni termékeiket. 

A cég egy másik megállapodás keretében azonban továbbra is képviseltetni fogja magát Izraelben. Az Unilever is megerősítette, hogy 

a Ben and Jerry's termékei továbbra is kaphatóak az izraeli üzletekben. 

A vállalat hozzátette, hogy tiszteletben tartja az amerikai fagylaltcég üzleti politikáját. Az Unilever 2000-ben vásárolta meg a Ben and Jerry'st egy speciális megállapodás keretében, ezáltal nagyobb autonómiát biztosítva számára, mint más leányvállalatok esetében. A Ben & Jerry's egy gyártóegységgel és két üzlettel rendelkezik Izraelben, melyek Tel-Aviv déli részén, az elfoglalt területeken kívül esnek.

Bár a Ben & Jerry's termékeit nem fogjuk tovább forgalmazni a nyugati parton, egy másik egyezmény keretében Izraelben ezentúl is meg lehet vásárolni fagylaltjainkat. Amint többet megtudunk, további információkkal fogunk jelentkezni

– írta közleményében a fagylaltvállalat.