Cégvilág

A volt Microsoft-vezér is belépett a szupergazdagok klubjába

Steve Ballmer a kilencedik ember a világon, akinek a vagyona bizonyítottan meghaladja a százmilliárd dollárt. A Microsoft korábbi vezérigazgatója tavaly 20 milliárddal gazdagodott tavaly.

Steve Ballmer, aki 2014-ig a Microsoft vezérigazgatójaként dolgozott, azóta pedig a Los Angeles Clippers kosárlabda-csapat tulajdonosaként ismert, 65 éves korára csatlakozott a százmilliárd dollárosok elitklubjához. Vele együtt kilencen tartoznak a krémek krémjébe, de a jelek szerint hamarosan az Oracle alapítója, Larry Ellison is beléphet a körbe; az ő vagyona 2020-ban 18,9 milliárddal nőtt, így jelenleg 98,6 milliárd dollárra rúg a Bloomberg által vezetett milliárdosok indexe szerint.

Fotó: FREDERIC J. BROWN / AFP

A százmilliárdosok klubjának kilenc tagja közül heten a technológiai szektorban lévő érdekeltségeiknek köszönhetik vagyonukat. Ők az év eleje óta összesen 245 milliárd dollárt kerestek a tech-részvények szárnyalásának köszönhetően; együttesen 1360 milliárd dollárt halmoztak fel. A kilences listán egyetlen nem amerikai szerepel; ő a francia Bernard Arnault, a világ legnagyobb luxustermék-gyártó cégének elnök-vezérigazgatója.

név nettó (milliárd dollár)vagyon változása egy év alatt
Jeff Bezos212,121,9%
Elon Musk177,27,5%
Bernard Arnault169,455%
Bill Gates148,316,6%
Mark Zuckerberg130,426,9%
Larry Page115,432,9%
Sergey Brin111,531,7%
Warren Buffett101,513,8%
Steve Ballmer100,520,1%
Larry Ellison98,618,9%

 

szupergazdagok Steve Ballmer százmilliárd dollárosok klubja
Kapcsolódó cikkek