Cégvilág

Már toboroz a Toray Kft.

Nemsokára termel a Toray Kft. közel kétszáz új munkahelyet teremtő, járműiparihoz kapcsolódó, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített üzeme, amely a magyar állam támogatásával létesült.

Készül gyára átadásra a japán tulajdonú, nyergesújfalui Toray Industries Hungary Kft. A társaság a 2019-ben indított, 127 milliárd forintosként bejelentett beruházásával elektromos autókban és elektronikai eszközökben használatos BSF (Battery Separator Film) előállítását indítja el Magyarországon. A BSF vékony, porózus fólia, amelyet lítium-ionos akkumulátorokban elválasztóként használnak, de van biztonsági funkciója is: megakadályozza az akkumulátor túlmelegedését.

Fotó: Toray

A magyarországi gyáregységet 2021 elején adták át, és már a toborzás is tart: a Toray termelési, mérnöki és támogatói (pénzügyi, HR és IT, továbbá egyéb) területre is keres dolgozókat, közel kétszáz főt.

A Toray húsz éve a lítium ionos akkumulátorokban használt szeparátorfilm egyik legnagyobb gyártója. E globális kapacitásai húsz százalékkal nőnek a 48,5 hektáron kialakított, nyergesújfalui  üzeme révén.

A beruházást az állam az első közlések alapján 4,7 milliárddal támogatja, ugyanakkor a Támogatásokat Vizsgáló Iroda (TVI) honlapján olvasható tavaly júliusi bejelentésben már az szerepel, hogy az Európai Bizottság a kft. 46,5 millió eurós (körülbelül 12 milliárd forintos) regionális beruházási támogatását hagyta jóvá. E közlésben a beruházás összköltségét 397 millió eurósnak írják.

A Világgazdaság 2019-ben a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől (HIPA) kapott adatok alapján 313,5 millió eurós projektről írt.

A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősül, ennek alapján a gyár építése során, illetve hozzá kapcsolódóan során egyes hivatali eljárásokat egyszerűbben és gyorsabban lehetett elvégezni. A kivitelezésről beszámoló betonujsag.hu szerint a beruházás két ütemben valósul meg, a közel 18 ezer négyzetméteres gyártóüzemhez irodaegység, a fóliagyártó csarnok, csomagoló- és raktárcsarnok tartozik. Építettek energiaközpontot, kémiai hulladéktárolót és alapanyagraktárat, valamint portaépületet. A generálkivitelező a Takenaka Europe GmbH volt. Az előregyártott vasbeton épületszerkezetet ASA Építőipari Kft. tervezte, gyártotta, szállította és szerelte. Az építészeti terveket és a generál statikai terveket a Studio In-Ex Zrt. jegyzi.

A nyergesújfalui gyár lesz a japán társaság első európai akkumulátor-elválasztó fólia gyártóüzeme.

A Münchenhez közeli Toray autóipari műszaki központ 2019 -ben nyílt meg, amely a Toray Csoport technológiai fejlesztési bázisaként szolgál a vállalat zöld innovációs üzletágának bővüléshez. A szintén München közelében nemrég megnyitott gyanta technikai központ szolgál a Toray által gyártott gyantavegyületek forgalmazásának támogatására.

A japán cégnek Nyergesújfalu már hosszabb ideje ismerős: a Toray Industries 2014-ben felvásárolta a településen szénszálat gyártó  Zoltek üzemet. A szénszálat szélerőművek turbináinak megerősítésére és repülőgépek fékrendszereihez, illetve számos más területen használják.

hipa Nyergesújfalu Toray BSF Zoltek
Kapcsolódó cikkek