BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gigavesztesége keletkezett a Dunaferrnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több mint 54 milliárd forintos mínusszal zárta 2019-et az ISD Dunaferr Zrt., miközben az árbevétele a korábbi közel harmadával esett. A tavalyi eredményeinek közzétételére még várni kell.

Hatalmas, 54,166 milliárd forintos veszteséget halmozott fel 2019-ben az ISD Dunaferr Zrt., amely egy évvel korábban még 6,7 milliárdos adózott eredményt mutatott ki. Beszámolóját alapos késéssel, csak július 7-én tette közzé, a 2020-assal pedig még adós marad egy ideig, mert tavaly szeptember óta nincs első számú vezetője, tavaly év vége óta pedig könyvvizsgálója sem, akik aláírhatnák a hivatalos papírokat. E helyzetnek az a fő oka, hogy máig nem dőlt el, ki jogosult a vasműt érintő döntésekben a többségi tulajdonos, a ciprusi Steelhold Ltd. képviseletére. Emiatt tulajdonképpen már a 2019-es beszámoló sem teljes, Jevgenyij Tanhiljevics volt cégvezető nyilatkozata szerint 

az éves beszámoló könyvvizsgáló általi ellenőrzése megtörtént és befejeződött, ugyanakkor a beszámoló legfőbb döntéshozó szerv általi elfogadása hiányában könyvvizsgálói jelentés kiadására a mai napig nem került sor.

A Dunaferr 2019-es árbevétele 335,6 milliárd forintról 288,8 milliárd csökkent, elsősorban exportjának megzuhanása miatt. Saját tőkéje 27,1 milliárd forintról -19 milliárdra zuhant, saját tőkéjének és az összes forrásának aránya pedig -8,9 százalékra, e mutató értéke 62,2 százalékkal rosszabb az egy évvel korábbinál.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A 2019 végi adatok alapján a társaság úgy értékelte, hogy a belátható jövőben is fenntarthatja működőképességét. E belátható jövőből azonban eltelt több mint egy év, amely alatt a vállalat helyzete sokat romlott, erről áprilisban a vállalat jogásza is beszélt újságírók előtt. A 2019-es eredmények kapcsán a Dunaferr éves jelentése felsorolta a társaság tevékenységét befolyásoló nemzetközi gazdasági folyamatokat, piaci hullámzásokat, és jelezte: 

bár az acél iránti kereslet javította jövedelemtermelő képességét, de a működésből nem származott annyi pénz, amennyiből hiteleit és kölcsöneit határidőre vissza tudta volna fizetni, miközben a többi kötelezettségét is teljesíti. 

Működése szempontjából továbbra is meghatározó az anyavállalatától, az ukrajnai IUD (Donbassz Ipari Szövetség Korporáció) és a hozzá tartozó csoporttól származó források fenntartása, de az anyavállalat tevékenysége a kelet-ukrajnai fegyveres összecsapások miatt jelentősen beszűkült.  E konfliktusok az ukrán gazdaságra és a fizetőeszközökre is jelentős negatív hatással vannak.
Az IUD a globális recesszió és az acélipari válság miatt 2009-ben kezdeményezte a finanszírozó bankoknál a csoport teljes hitelportfóliójának, így a Dunaferr hiteleinek is az átstrukturálását is. A törlesztésről szüneteltetési megállapodást kötöttek, de a tárgyalások nem zárultak le. Eredményük nagyban befolyásolja majd a Dunaferr további működését.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.