Cégvilág

Csak egy jelentkező van a fővárosi villamostenderre

A szeptember 22-i részvételi határidőig egy darab jelentkezés érkezett be a BKV-hoz a használt villamosok beszerzésére kiírt tenderben – értesült a VG az eljárást ismerő forrásokból. A pályázó nem meglepő módon a német Stadtwerke Verkehrsgesellschaft Frankfurt am Main mbH (VGF), amellyel a BKV már a közbeszerzés kiírását megelőzően hosszas egyeztetéseket folytatott a járművásárlásról. Ezek információink szerint olyan részletesek voltak, hogy a VGF menedzsmentje az év elején konkrét összeget tartalmazó árajánlatot is küldött a fővárosi tömegközlekedési vállalat vezetésének.

Fotó: VGF

Ezt követően a nyár elején Karácsony Gergely főpolgármester elfogadta Tüttő városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes kapcsolódó előterjesztését,

így a városvezetés határozott a közel 30 éves frankfurti villamosok beszerzéséről. Ehhez összességében mintegy mintegy 7,7 milliárd forint forrást is biztosított Budapest költségvetésének terhére.

Annak ellenére, hogy az ügy „javaslat a frankfurti használt, alacsonypadlós villamosok beszerzésével kapcsolatos döntések meghozatalára” címen futott a városházán, a főpolgármester által jóváhagyott határozat egyik pontja kimondta, hogy a szóban forgó beszerzésre a BKV „hirdetménnyel induló, a potenciális ajánlattevők számára ennek megfelelően nyílt, tárgyalásos közbeszerzési eljárást” indítson. A budapesti cég ezzel összhangban járt el, és végül augusztusban meg is jelentette a tendert a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti uniós eljárásrendben.

A tárgyalásos eljárás két szakaszból áll, egy részvételiből és egy ajánlatiból. Előbbiben bármely érdekelt gazdasági szereplő adhat be jelentkezést, míg utóbbiban az ajánlatok benyújtása történik meg. A VGF-nek hivatalosan ekkor kellene először megjelölnie a tárgyalások alapját képező ajánlati árát, jóllehet ezen már több mint fél éve túl vannak a felek. Az ellentmondás, hogy egy olyan ügyletre írt ki a főváros nyílt közbeszerzést, amelyben a győztes kiléte jó előre tudható, a Közbeszerzési Hatóságnak is szemet szúrt.

A hétvégén közleményben jelentették be, hogy a szervezet elnöke, Kovács László összeférhetetlenség, a verseny tisztaságára és a gazdasági szereplők esélyegyenlőségére vonatkozó alapelvek súlyos megsértése miatt jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, valamint megtette a szükséges büntetőjogi feljelentést is. Kiemelték: a használt villamosok beszerzésére kiírt fővárosi tenderben az ajánlatkérő és a leendő nyertes előzetes egyeztetése miatt a verseny tisztasága és a gazdasági szereplők esélyegyenlősége nem biztosított, illetve felmerül annak az alapos gyanúja, hogy más pályázók esélyei a közbeszerzési eljárásban történő eredményes részvételre rendkívül csekélyek lennének. Holott a törvény éppen korlátozza a lehetséges gazdasági szereplők bevonását a közbeszerzési eljárás előkészítésébe annak érdekében, hogy azok más ajánlattevőkhöz képest ne rendelkezzenek többlet információkkal, és hogy minden érdeklődő egyforma eséllyel indulhasson a versenyben.

Közbeszerzési Hatóság BKV villamostender részvétel főváros VGF
Kapcsolódó cikkek