Az észak-atlanti fegyverkezést állította célkeresztbe a brazil elnök, Lula da Silva nyitóbeszédében Rio de Janeiróban, amikor összeült a fejlődő országok BRICS-csoportjának csúcstalákozója.
– szögezte le a vendéglátó ország elnöke az MTI jelentése szerint.
A 2009-ben alakult BRICS gazdasági és politikai együttműködési csoport eredeti tagjai Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika, 2024-ben csatlakozott Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek.
A brazil elnök szerint „a világ a második világháború vége óta nem látott, példátlan számú fegyveres konfliktussal kénytelen szembenézni. A NATO nemrég hozott döntése a fegyverkezési versenyt segíti elő.”
Könyörtelen kritikája: a NATO-tagországoknak könnyebb „előteremteni a GDP 5 százalékát katonai kiadásokra”, mint kiutalni a GDP korábban ígért 0,7 százalékát a fejlődő országoknak. „Sokkalta könnyebbé vált forrásokat irányítani a háborúk fenntartásába, mint befektetni a béke elérésébe” – tette hozzá.
Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „ne maradjon közömbös” az Izrael által a Gázai övezetben elkövetett cselekményekkel szemben – amelyeket ő népirtásnak nevezett, miközben Dohában tárgyalások indulnak a tűzszünetről.
„Abszolúte semmi sem igazolja a Hamász által elkövetett terrorcselekményeket. De nem maradhatunk közömbösek az Izrael által Gázában elkövetett népirtás, az ártatlan civilek lemészárlása és a kiéheztetés háborús fegyverként való alkalmazása iránt sem” – mondta.
Felszólította az ukrajnai konfliktus szereplőit, hogy mélyítsék el a közvetlen párbeszédet a tűzszünet, illetve a tartós rendezés érdekében.
Vlagyimir Putyin orosz elnök videókapcsolaton keresztül szólalt fel. Szerinte a BRICS egyre több hasonlóan gondolkodó országot vonz, a globális Dél és az egyenlőségen és partnerségen alapuló társulás hangja egyre hangosabban szólal meg, miközben a globalizáció liberális modellje leáldozóban van.
Tengelyt akaszthatnak Trumppal a feltörekvő hatalmak
Több ponton is szembemehetnek Donald Trump amerikai elnökkel a feltörekvő hatalmak. A BRICS-tömörülés csúcstalálkozója vasárnap kezdődik Rio de Janeiróban, a nyilatkozattervezetet – amely még változhat – a Bloomberg idézi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.