Hol tart most a csaknem 10 milliárd forintos beruházás, és várhatóan mikorra fejeződik be?

A megvalósítás körülbelül a 40 százalékánál tart, ugyanis a fejlesztési csomag egyes elemeit, például a gépvásárlásokat már végrehajtottuk, így például üzembe helyeztünk olyan modern gépeket, mint a lézerperforációs cigarettagyártó gép vagy a 260 millió forintba kerülő porkamra. A beruházás két nagyobb tételét, a háromszintes üzemcsarnokot, illetve az épület második emeletére tervezett új dohány-előkészítési vonalat jövőre fogjuk befejezni. A csarnok mintegy 50 százalékos készültségben van, és 2022. március végén készül el, míg az új dohány-előkészítési vonal betelepítése jövő januárban kezdődik, és augusztusban fejeződik be. Az a terv, hogy 2022 szeptemberére a beruházáscsomag minden elemét megvalósítjuk. 

Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója

Mi a jelentősége a mostani modernizációs fejlesztésnek, illetve milyen további projektek vannak a csőben?

Számos dohány-előkészítési fejlesztést végeztünk az elmúlt 15 évben, de a meglévő gyárépület adottságai nem tették lehetővé a további átalakításokat, ezért volt szükség arra, hogy egy új gyáregységet hozzunk létre. A mostani fejlesztést egyrészt a két dohányexpandáló sikeressége indokolta, ugyanis a megnövekedett dohányvágatigényt, csak egy új dohány-előkészítési vonallal tudjuk kiszolgálni. A dohányvágat iránt nagy igény figyelhető meg a nemzetközi piacokon, ami hosszú távon új exportlehetőséget is jelenthet a számunkra. A vágat-előkészítés modernizálása egy fontos lépés, azt szoktuk mondani, hogy a dohányipari gyártásnak a dohány-előkészítés a „lelke”, és ettől függ a dohánytermékek élvezeti értéke. Az új vonalon optikai detektorokat és kartonbontó robotot is használni fogunk, amelyek mind hozzájárulnak a versenyképességünk növeléséhez. A magyar dohánytermesztés szempontjából is jelentős a beruházás, mert az így feldolgozott magyar dohányt nagyobb sikerrel tudjuk majd értékesíteni, mint a fermentált dohányt, amely termék exportja esetén túl nagy a nemzetközi verseny. A beruházási csomagban továbbá számos hiánypótló gép is található. Az épülő csarnokban a rendelkezésünkre áll majd egy új technológiai terület, így lehetőségünk lesz további gépek beszerzésére. Más piaci szereplőkhöz hasonlóan, mi is gondolkodunk új generációs termékek gyártásában, de tárgyalunk telekvásárlásról is, hogy további épületeket alakíthassunk ki, és tovább fejleszthessük a dohányipari gyártást. 

A kapacitásbővítés jelent-e új munkahelyeket is? Szembesült-e már a munkaerőhiány újabb hullámával a vállalat?

Folyamatosan bővülünk, amit jól mutat a munkavállalóink számának növekedése: míg 2005-ben 169-en dolgoztak nálunk, ma már 494 munkavállalónak biztosítunk munkát. A megvalósuló beruházási elemek, a megnövekedett igények lefedése és a termelés felfutása miatt most is keresünk új kollégákat, ugyanakkor nemrég mi is szembesültünk a munkaerőhiánnyal. Érdekes, hogy a járvány korábbi hullámai során nem tapasztaltunk nehézséget ezen a téren – szerencsére nem is kellett leépítéseket sem végrehajtanunk, hiszen folyamatos volt a munkavégzés –, illetve különösen sokan jöttek át más területekről dolgozni hozzánk. Ellenben most azt tapasztaljuk, hogy nehezebb megfelelő tudással rendelkező szakmunkásokat felvenni, és feltölteni az üres pozíciókat, így ez számunkra is kihívást jelent.

A tavalyi majd 47 milliárd forintos árbevételhez és 6 milliárdos profithoz képest az eddigi részeredmények alapján milyen évet várnak idén?

A pénzügyi eredményeket tekintve az idei évünk még jobb lehet, mint a tavalyi, ugyanis azt látjuk, hogy az a növekedési tendencia, amely évekkel ezelőtt elkezdődött, továbbra is kitart. Ez a növekedés érinti az exportot, a fizikai eladást és az árbevételt is. Összességében bizakodók és elégedettek vagyunk, de biztosat majd csak jövőre fogunk tudni mondani. 

Fotó: Continental Dohányipari Zrt.

A dohányiparra vonatkozó szabályozói környezet, illetve a fogyasztói szokások változása milyen hatással van a működésükre?

A szabályozói környezet erős hatással van a munkánkra, sokat kell azon dolgoznunk, hogy ezekre a kihívásokra megfelelően reagáljunk. Idén például háromszor kellett megújítanunk a termékeink csomagolását, hiszen mind a magyar, mind az európai uniós dohányrendeletek újabb változtatásokat írtak elő, de például a titánium-dioxid kivezetéséről szóló rendelet miatt a gyártásban használt anyagokat is át kellett állítanunk. Egy olyan dohánygyárnak, mint amilyen a miénk, ezeknek a változtatásoknak a megvalósítása nagyon komplex folyamat, ráadásul növeli a költségeinket is. A hagyományos dohánytermékekkel kapcsolatban folyamatos a szigorítás, ráadásul sokszor nem ugyanazon elbírálás alá esnek az új generációsakkal. Úgy gondolom ugyanakkor, amíg a fogyasztók részéről van kereslet a hagyományos termékek iránt, úgy a hozzánk hasonló társaságoknak is van létjogosultságuk a piacon. Még ha kisebb is lesz a torta, mi nagyobb szeletet leszünk képesek kihasítani belőle. A beruházásaink révén kívánjuk erősíteni pozíciónkat mind a hazai, mind az exportpiacokon, mennyiségi növekedéssel és minőségi javulással szeretnénk megalapozni az eredményeinket.