BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új vezérigazgató a Heineken Hungária élén

Nikos Zois október elsejétől tölti be a pozíciót.

Nikos Zois veszi át Geert Swaanenburg helyét október elsejétől a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatói posztján. A pozíciót 2018 óta betöltő holland szakember a Heineken Németország ügyvezető igazgatójaként folytatja pályafutását. 

Fotó: Heineken Hungária

Nikos Zois immár 30 éve erősíti a Heineken csapatát. 2019 óta a szerbiai leányvállalat ügyvezetőjeként dolgozott, azt megelőzően pedig több mint két éven át a vállalat bulgáriai egységét vezette. 2010 óta tagja a cég menedzsmentjének, akkor nevezték ugyanis ki a társaság görögországi sales igazgatójának. Előtte számos pozícióban dolgozott az értékesítés területén.  

Az új vezérigazgató feladata az Evergreen stratégia megvalósítása lesz Magyarországon, valamint a vállalat piaci részesedésének további növelése a prémiumkategóriában. A cél az, hogy a cég a működése során folyamatosan szem előtt tartsa a vásárlói igények alakulását, a költséghatékonyságot és a fenntarthatósági szempontokat. Emellett Nikos Zois kulcsfontosságúnak tartja a munkatársak elkötelezettségének, motivációjának fenntartását is. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.