Idén júniusban 9493 új személyautót helyeztek forgalomba, amely több mint 500 járművel marad el az előző hónap regisztrációs számától, valamint 16,5 és 8,3 százalékkal múlta alul a 2021 és 2020 júniusának eredményeit – derült ki a Datahouse legfrissebb adataiból. Az idei első félévet tekintve a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 11,4 százalékos a lemaradás, vagyis 7405 személygépjárművel többet helyeztek forgalomba 2021 első félévében, mint idén. 2020 első félévét azonban 1729 autóval és 3,1 százalékkal felülmúlta az idei első hat hónap. Ugyanakkor nem elhanyagolható körülmény, hogy 2020 első félévét erősen sújtották a járványügyi korlátozások, és két olyan hónap is beleesik a vizsgált időszakban, amikor szinte teljesen állt a piac, a regisztrált autók száma pedig csak a hatezret haladta meg.

Fotó: www.martinmeiners.de

Nagy meglepetést hozott a június a márkák közötti sorrendben, ugyanis a Suzuki csak a negyedik helyet szerezte meg magának 730 forgalomba helyezett személyautóval, holott tavaly abszolút piacvezető volt a szegmensben, és idén is többször uralta a piacot. Sőt, a Suzuki idei nagy riválisa, az idén általában a második, vagy első helyen álló Toyota a harmadik helyre csúszott 996 regisztrációval.

Az első helyet júniusban a Volkswagen szerezte meg 1118 forgalomba helyezéssel és 11,78 százalékos piaci részesedéssel, a második helyen pedig a Dacia áll 1035 autóval.

Féléves összesítésben azonban a Toyota vezeti az új személyautók forgalomba helyezésének listáját 7148 járművel és 12,45 százalékos piaci részesedéssel, a második helyen pedig a Suzuki áll 6496 autóval és 11,31 százalékos részesedéssel. A harmadik a Volkswagen 4873 autóval, és szorosan követi a negyedik helyezett Ford 4787 járművel.