Törölte legújabb projektjét a Warner Bros. amerikai filmstúdió: az utolsó pillanatban leállították a Batgirl című produkció munkálatait, annak ellenére, hogy már nagyjából 90 millió dollárt elköltöttek rá, és gyakorlatilag le is forgatták az egészet. A Fox Business cikke szerint ez minden idők legköltségesebb filmje, amely soha nem készül el. 

A Hollywood Reporter című lap szerint a döntés mögött a Warnernél végbement vezetőváltás állhat: az új irányító, David Zaslav költségkímélőbb projektekben gondolkozik, és elsősorban a moziforgalmazásra helyezné a hangsúlyt. Márpedig a Batgirl eredetileg az HBO Maxra érkezett volna, ehhez viszont Zaslav szerint túl drága, és inkább benyelik a veszteséget, mint hogy még nagyobb bukás legyen belőle. Sőt, a hírek szerint a leforgatott anyag sem győzte meg, azaz szerinte nem lett megfelelő minőségű a kész termék. 

499218745
Fotó: AFP

A filmben Leslie Grace alakította a címszereplő Batgirlt, rajta kívül olyan sztárok is szerepeltek benne, mint Michael Keaton, aki ismét magára ölthette Batman öltözékét, valamint J. K. Simmons és Brendan Fraser. 

A Warner a törlés utáni közleményében leszögezte: a döntésben egyáltalán nem játszott szerepet a színészek alakítása, bármelyikükkel szívesen dolgoznak majd más projekteken. 

A Warner és a Discovery összeolvadása után az új vezetőségnek jelentősen faragnia kell a veszteségeken, állítólag hárommilliárdos költségcsökkentést helyeztek kilátásba. Emiatt sok filmet és sorozatot leállítottak, igaz, egyik sem volt ennyire közel a bemutatóhoz, mint a Batgirl. 

Az összeolvadás és a költségcsökkentés Magyarországot is elérte, emiatt nem látható például már június óta a magyar A besúgó című sorozat az HBO Maxon. 

Lekerült A besúgó című sorozat és több más tartalom is az HBO Maxról

A besúgóhoz hasonlóan eltűnt több európai és régiós saját gyártás a kínálatból.