A Volánbusz Zrt.-nél működő szakszervezetek egyike figyelmeztető sztrájkot tart október 25-én 14 és 16 óra között – ezt a társaság jelentette be ma reggel. Az érintett szakszervezet a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ).

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Nem totális a sztrájk

Fontos, hogy a meghirdetett 120 perces munkabeszüntetés nem átfogó. A Volánbusznál majd kéttucatnyi érdekképviselet működik, amelyek eddig (néhány marginális tömörülést leszámítva) nem jelezték, hogy csatlakoznának a SZAKSZ felhívásához. Ugyanakkor a Dobi István vezette szakszervezetnek van a második legnagyobb tagsága, a létszáma (mintegy 2000 fő) eléri és meghaladja a teljes állomány (nagyjából 18 ezer dolgozó) 10 százalékát. 

Azonban a kollektív szerződésnek nem aláírója.

Annak ugyanis munkavállalói oldalon csak a legnagyobb volános szakszervezet, a mintegy 6000 főt tömörítő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) a jogosultja, amely szintén nem támogatja a SZAKSZ kezdeményezését.

Csak a buszsofőrök sztrájkolnak, de a buszok járnak

A Volánbusz a kétórás leállás ideje alatt is biztosítja az elégséges szolgáltatásokat az utasok érdekében a jogszabályban foglaltaknak megfelelően. Az állami buszos cég azt is megjegyezte, hogy a meghirdetett sztrájkmenetrendhez képest jóval több járat közlekedhet, amennyiben az érintett járat autóbusz-vezetője felveszi a munkát.

Társaságunk a törvényben foglaltaknak megfelelően biztosítja az elégséges szolgáltatásokat a lakosság érdekében. Az utasokat – a jogszabályi előírásoknak eleget téve – az esetleges menetrendi változásokról két nappal a sztrájk megkezdése előtt minden kommunikációs felületünkön tájékoztatjuk.

Ennek kapcsán viszonyítási alap lehet, hogy a SZAKSZ október elejére demonstrációt szervezett, amin mintegy félezren vettek részt. Azonban lényeges információ, hogy a VG tudomása szerint 

a sztrájkban a forgalmi szolgálat, illetve a pénztárakban és az utastájékoztatás területén dolgozók nem vehetnek részt. 

Ezzel a SZAKSZ nem ért egyet, és jogi eljárást fontolgat, mert szerintük ez a sztrájkjog korlátozása. A karbantartók és az adminisztratív dolgozók munkabeszüntetéséről a felek nem tudtak megállapodni az elégséges szolgáltatásról.

Mindez azt jelenti, hogy az autóbusz-vezetőkön kívül a figyelmeztető sztrájkban más munkakörben dolgozók szabályosan nem vehetnek részt.

A SZAKSZ és a Volánbusz hétnapos egyeztetést tart a figyelmeztető sztrájk előtt, amely 19-én indult, de eddig nem vezetett eredményre. A szakszervezet egyébként már október elején sztrájkbizottságot alakított.

Frissítés 21:48 – Cikkünk megjelenése után a Volánbusz Zrt. a fentiekkel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot juttatta el lapunkhoz. A kommentárt változtatás nélkül közöljük:

A sajtóban megjelentek olyan híresztelések, amelyek azt sugallják, hogy a 2022. október 25-ére meghirdetett figyelmeztető sztrájk során a Volánbusz korlátozza egyes munkakörökben dolgozó munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát. Az igazság azonban az, hogy a még elégséges szolgáltatás fenntartása érdekében társaságunk a figyelmeztető sztrájk idején is a vonatkozó jogszabályok szerint jár el.  A Volánbusz álláspontja szerint a sztrájkban való részvétel minden munkavállaló szabad elhatározásán alapuló jog, így nem értelmezhető a sztrájkjog munkakörönként történő vizsgálata. Ennek megfelelően a sztrájkot szervező érdekképviselettel 2022. október 21-én folytatott tárgyaláson sem kívántuk meghatározni az érintett munkaköröket. A figyelmeztető sztrájk ideje alatt azonban a VOLÁNBUSZ valamennyi érintett munkavállalójának törvényi kötelezettsége a még elégséges szolgáltatás biztosítása.”

A vita főleg a bérekről szól

A SZAKSZ szerint a munkavállalók bér- és jövedelmi helyzetének javítására – figyelembe véve az egyre nagyobb inflációs hatásokat és a megnövekedett rezsiszámlákat – a Volánbusz mint munkáltató semmilyen javaslatot nem terjesztett elő. A szakszervezet bérkorrekciót akar kiharcolni, 

ez az idei évre 10, jövőre pedig 15 százalékot takar.

Ezenfelül több követelés is napirenden van, így például a munkaidő-beosztásra, a bérpótlékokra, az üzemanyag-megtakarításra és a költségtérítésre vonatkozóan.

Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A Volánbusz azt állítja, hogy a munkáltató minden igyekezete ellenére mindeddig nem vezettek eredményre az előzetes egyeztetések. Mint írják, a Volánbusz a párbeszédre nyitott, felelősen gondolkodó és cselekvő, kiszámítható, biztos hátteret nyújtó munkáltató. Maradéktalanul betartja, hiánytalanul teljesítette és teljesíti a továbbiakban is a szakszervezetekkel kötött, három évre szóló bérmegállapodást, amelynek köszönhetően folyamatosan emelkedő fizetésekkel és javuló munkakörülményekkel számolhatnak a dolgozók.

A MÁV–Volán-csoport 2021-ben kétszázezer forint SZÉP-kártya-juttatást fizetett minden munkavállalónak, 2022-ben 10, 2023-ban pedig további 5 százalékkal emeli a béreket.

Júliusban előre hozott, egyszeri, egyösszegű kifizetésben részesült a vállalatcsoport minden munkavállalója. A Volánbusz tavaly nagyszabású rekonstrukciós programot is indított a munkahelyi pihenő- és étkezőhelyiségek felújítására a munkakörülmények további javítása érdekében. A 2018-ban indított jármű-fiatalítási program keretében pedig eddig közel 1800 új busz állt szolgálatba.

Bérkövetelés: a MÁV után a Volánnál is szervezkednek

A második legnagyobb buszos szakszervezet az idén 10, jövőre 15 százalékos emelést akar. Az esélyeiket azonban rontja, hogy az orosz–ukrán háború nyomán eszkalálódott gazdasági válság a Volán működését is extrém módon kifeszítette, ráadásul a 18 ezres munkavállalói oldal 2021-ben három évre szóló bérmegállapodást írt alá a menedzsmenttel.

A jelenlegi gazdasági helyzetben, különösen az emelkedő energiaárak mellett és a közúti közösségi közlekedés liberalizációja előtt kiemelten fontos, hogy az ország kiszámítható és biztonságos közlekedési szolgáltatásokra támaszkodjon, ezen belül az autóbusz-közlekedés folyamatosan és gördülékenyen biztosított legyen, senki és semmi ne rombolja a Volánbuszba vetett közbizalmat – mutatott rá a vállalat.