Több mint 100 milliárd koronát (1670 milliárd forint) utal át a Cseh Energetikai Művek (CEZ), a legnagyobb cseh energetikai cég az idén az államnak – közölte Ladislav Kríz, a CEZ szóvivője csütörtökön Prágában.

Pontos összeget a szóvivő nem mondott, de megjegyezte:
az összeg a tavalyi év nyereségének osztalékaiból és az állam által kivetett különleges adókból tevődik össze.
A tavalyi gazdasági eredmény után kifizetett osztalék több mint 50 milliárd koronát tesz ki. A cseh állam a pénzügyminisztériumon keresztül a CEZ részvényeinek 70 százalékát birtokolja.
A tavalyi év végleges gazdasági eredményét a CEZ még nem hozta nyilvánosságra. A csoport tavaly novemberi közleményében a várható nettó nyereséget 65 és 75 milliárd korona közé tette. Az idén a nettó nyereség várhatóan 30 és 40 milliárd korona között lesz – mutatott rá a szóvivő.
A végeredmény elsősorban a piaci energiaárak idei alakulásának függvénye
– jegyezte meg a szóvivő.
Petr Fiala cseh miniszterelnök a közelmúltban nyilvánosságra hozta, hogy a kormány a CEZ struktúrájának a módosítását tervezi. Ennek részletei egyelőre nem ismertek. A megoldások egyik változata, hogy a CEZ-t kisebb gazdasági egységekre osztanák. A kormány törvényalkotó tanácsa állásfoglalásában nem támogatta ezt az elképzelést.
Az ellenzéki ANO, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom egyaránt a CEZ teljes államosítását szorgalmazzák.