Arató György

Népszavazás három margitszigeti lakosnak

Alkotmánybírósághoz, ombudsmanhoz, államfőhöz fordul a XIII. kerület amiatt, hogy a korábban igazgatása alatt lévő Margitszigetet a főváros közvetlen irányítása alá vonták – közölte Tóth József polgármester. A Margitszigetnek három lakosa is van, nekik egy véleménynyilvánító népszavazást írnak ki, ugyanakkor nem tisztázott, hogy egy önkormányzati választáson, hogyan választanának polgármestert, vagy képviseleti testületet. Az angyalföldi főépítész szerint a jövőben nem csak egy főváros által kidolgoztatott tervezetben szereplő öt telket hozhatnának létre, hanem az elvi lehetősége meg lesz akár még több telek létrehozására is.
2013.06.14. 19:21 Olvasási idő: 0 perc

TÖOSZ: jogsértő lehet a Margitsziget átvétele

A Margitsziget fővároshoz való kerülésével fennáll a lehetősége annak, hogy hasonló törvénymódosítással egyéb önkormányzatok közigazgatási határát – az érintettek akaratával szemben – a kormány kezdeményezésére az Országgyűlés megváltoztathassa, amelynek révén sérülhet az önkormányzáshoz való jog – közölte tegnap a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ). Tarlós István főpolgármester szerint a kerületi főépítész parcellázásra vonatkozó, például a Világgazdaságnak adott nyilatkozatai a „büntetőjog határát súroló rágalmak, politikai hisztériakeltések”. A XIII. kerület közölte: a főpolgármester nevetségessé teszi magát, félrebeszél.
2013.05.30. 17:36 Olvasási idő: 0 perc