nyugdíjjárulék

20 év múlva újabb "nyugdíjasrobbanás" jön

Riasztóan nagy többségünk a jövőbeli nyugdíjak értéke és biztonsága felett világszerte gyülekező fekete fellegekről egyszerűen nem vesz tudomást. Újra és újra elkábulunk a kincstári optimizmus szirénénekétől, mely szerint az állami nyugdíjrendszerek elkerülhetetlen porladása ránk semmilyen rossz következménnyel nem járhat – mutatott rá dr. Farkas András, a BROKERNET Csoport értékesítési vezérigazgatója. Emiatt sorra elmulasztjuk a szükséges védelmi stratégiák kidolgozását. A kihagyott lehetőségeket azonban utólag már nem tudjuk pótolni. Nem lehet gyakorolni a nyugdíjba menést, ezen a pályán a vesztes csapat nem kérhet visszavágót – tette hozzá.
2011.04.15. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Nyugdíj: "Elképzelhetelen, hogy csak az államra számítsanak a dolgozók időskorukban"

A magyarországi átlagéletkor nő, ám egyre kevesebb gyerek születik, azaz egyre kevesebb aktív dolgozónak kell eltartania egyre több inaktívot - ezt nagyjából mindenki tudja. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint ezért fontos, hogy a most aktív munkavállalók személyre szabott öngondoskodási programmal rendelkezzenek, amelynek egyik fontos pillérét épp az élet- és nyugdíjbiztosítások alkotják. A Mabisz adatai szerint az életbiztosítási bevételek bővülése 2010-ben jócskán meghaladta a teljes biztosításpiaci átlagot. A szervezt visszaállíttatná a tavaly megvont adókedvezményt.
2011.01.27. 15:33 Olvasási idő: 0 perc

Ha nem keresnek többen többet, nem lesz elég nyugdíjunk

Az MSZP kész volna "nem pártpolitikai alapon" megközelíteni a nyugdíjkérdést akkor, ha a kormányzat visszaállítaná a korábbi, "politikafüggetlen nyugdíjügyi kerekasztalt" - mondta Kiss Péter MSZP-s politikus a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában.
2011.01.27. 13:12 Olvasási idő: 0 perc

Nyugdíjbavonulási óriáshullám közeleg, jöhet vele a válság is

Csökkenő állami nyugdíjalapok, megnövekedett várható átlagéletkor, biztonságos nyugdíjbevétel iránti fokozott személyes felelősség – a demográfiai csúcs szülötteinek világszerte hasonló problémával kell majd szembesülnie. Az USA kísérleti laboratóriumként szolgálhat a tendenciák tekintetében. Magyarországon 2040-ben üt be a "nyugdíjazási-cunami".
2011.01.26. 11:06 Olvasási idő: 0 perc

Nem lát tisztán a nyugdíjvitában? Mi segítünk!

Folyamatosan frissülő kérdések és válaszok a hárommillió embert és közel háromezer milliárd forintot érintő nyugdíjpénztári huzavona kapcsán.
2010.11.26. 05:30 Olvasási idő: 0 perc

Fejlemények nyugdíjügyben: Emelés, nyugdíjadó, petíció

Az állami számlán vezetett nyugdíj örökölhető lesz a házastárs számára, ebbe a bejegyzett élettárs is beleszámít, de az egyenes ágú leszármazottak nem.
2010.11.25. 13:28 Olvasási idő: 0 perc

KT: a nyugdíjjárulék emelése a fogyasztásra is kihat

A Költségvetési Tanács (KT) becslése szerint a nyugdíjjárulék 0,5 százalékpontos emelése 10 százalékra 0,1 százalékponttal mérsékli a háztartások fogyasztásának növekedési ütemét, aminek közvetett költségvetési hatása - főleg az áfa-bevételeken keresztül - mintegy 3 milliárd forint költségvetési egyenlegromlást okoz.
2010.11.15. 11:23 Olvasási idő: 0 perc

Szíjjártó a "suttyomban" történő adóemelésre: Megígértük

Az LMP felháborodottan reagálta kormány tervére, mely szerint 0,5 százalékkal emelnék a nyugdíjjárulék mértékét. Szíjjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint viszont a módosítást indokolja a kampányban beígért nyugdíjkedvezmény.
2010.11.07. 10:06 Olvasási idő: 0 perc

Nyugdíjkorhatár: 70 év vagy alacsonyabb nyugdíjak?

A nyugdíjban töltött évek száma a felnőtt élettartam legfeljebb egyharmada lehet
2010.05.31. 05:00 Olvasási idő: 0 perc