BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Ha a napokban Zágrábban vagy Splitben jár, ezt ne hagyja ki

Nagyszabású felvonulással készül Horvátország a délszláv háború lezárásának 30. évfordulójára. A július 31-i katonai parádé bemutatja a hadsereg teljes fegyverzetét.

A délszláv háború horvátországi szakasza harminc évvel ezelőtt ért véget a Vihar hadművelettel. Az évfordulóra a horvátok ünnepségsorozattal készülnek, amelynek egyik központi eleme a zágrábi katonai parádé lesz. A felvonulás azért is különleges, mert délnyugati szomszédunk hadseregét az elmúlt években modernizálták, és ez lesz az első alkalom, hogy az új technikát a nagyközönség is láthatja.

Horvátország Zágráb katonai parádé
A 2015-ös katonai parádé legnagyobb költsége az aszfalt felújítása volt / Fotó: NurPhoto via AFP

A zágrábi Jarun-tó partjára meghirdetett, 2300 méter hosszú felvonuláson 3400 katona, 500 harckocsi és 40 repülőgép vesz majd részt. A bemutató sztárjai a nemrég beszerzett amerikai Bradley és német Leopard harckocsik lesznek. Emellett a tavaly hadrendbe állt, Franciaországtól vásárolt vadászrepülők is áthúznak majd a közönség felett. 

A szemlén a horvátokon kívül a NATO-szövetségesek is jelen lesznek: felvonulnak többek között az amerikai, brit, litván, német és lengyel fegyveres erők tagjai, de a Magyar Honvédség is képviselteti magát. Horvátország legutóbb 2015-ben rendezett hasonló parádét, amely akkor 12,7 millió kunába, átszámítva mintegy 700 millió forintba került. 

A felvonulás akkor a város egyik sugárútján zajlott, így a legnagyobb tételt a tankok által tönkretett aszfalt cseréje jelentette. 

Az idei felvonulás költségeiről egyelőre nem szivárogtak ki konkrét adatok, de a szakértők körülbelül 3 millió euróra becsülik a kiadásokat, ami megközelítőleg 1,2 milliárd forint. 

Katonai parádé: a haditengerészet Splitben mutatkozik be 

A zágrábi felvonulással egy időben a horvát haditengerészet is bemutatót tart. A 13 hadihajóból álló flotta a spliti kikötőből fut ki Solta irányába, ahonnan visszafordulva vízi mentési gyakorlatot mutatnak be, és díszlövéseket is leadnak. Az esemény várhatóan rengeteg turistát vonz, ezért a szervezők látványos programot ígérnek. A parádé tengeri részét egyébként a zágrábi felvonuláson is kivetítőkön keresztül, élőben közvetítik majd.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.