BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre már tesztelhetik az első török atomerőművet

Ankarai látogatása során ellenőrizte a Roszatom vezérigazgatója, Alekszej Lihacsov a társaság törökországi atomerőmű-beruházásának állapotát, és tárgyalt az ország energiaminiszterével, Alparslan Bayraktarral. A Földközi-tenger partján álló létesítmény kétszer akkora lesz, mint majd Paks II. Négy blokkjából az első építése már 2018-ban megkapta az összes engedélyt.

Ankarai villámlátogatásra szakított időt kedden Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója, miközben a holnapi és holnaputáni, szentpétervári Oroszország–Afrika csúcstalálkozóra készül. Ankarában felmérte a törökországi Akkuyuban folyó atomerőmű-építés állapotát, és tárgyalt Alparslan Bayraktarral, ​​az energiaügyi és természeti erőforrásokkal foglalkozó török miniszterrel.

Akkuyu Nükleer
Tartják az ütemtervet a török atomprojekt kivitelezői.
Fotó: Akkuyu Nükleer

 

Jövőre betölthetik az első adag üzemanyagot

A hírről az orosz Izvesztyija számolt be a török miniszter Twitter-bejegyzése alapján, de a tárgyalások konkrét témájáról nem közölt részleteket. A Világgazdaság úgy tudja, hogy bár a rendszeres rutinlátogatások egyikéről volt szó – miután Alekszej Lihacsov személyesen felel a projektért –, de volt miről tárgyalni: Törökország első atomerőművének első blokkját a 2010-ben aláírt orosz–török kormányközi megállapodás szerint az összes építési engedélyének kézhezvételétől számított 7 éven belül üzembe kell helyezni, márpedig az első blokk építési engedélye 2018-ban megszületett. Vagyis 2025-ben már áramot kell termelnie az egységnek. 

Az atomerőműnek ugyanolyan, 1200 megawattos, 3+ generációs VVER blokkjai lesznek, mint majd Paks II.-nek, csakhogy míg az Akkuyuban épülő létesítmény négy egységből áll majd, a magyarországi kettőből.

A négy blokk teljes kapacitással évente körülbelül 35 milliárd kilowattóra áramot tud majd előállítani. Az első blokk nukleáris üzemanyaga ez év áprilisában már meg is érkezett a helyszínre, erről a Világgazdaság is beszámolt. Az első blokk már szerkezetkész, a belső szerelésnél tartanak. A tervek szerint jövőre behelyezik az első adag üzemanyagot, és kezdődhet a próbaüzem.

Már a helyszínen van a szimulátor is

Két hete is volt egy látványos előrelépés: telepítettek a török atomerőmű területén egy szimulátort, azaz a létesítmény energiarendszerének és a vezérlőegységek pontos mását. Ezen tartanak majd gyakorlati oktatást az erőmű személyzetének a létesítmény üzembe helyezése előtt. Az orosz tulajdonú beruházótársaság, az Akkuyu Nükleer közzététele szerint a szimulátor lényegében az atomerőmű reaktorainak tápellátási és vezérlőrendszereinek digitális ikertestvére. Valós idejű szimulációt biztosít majd az erőmű összes üzemmódjához. Természetesen a Paks II. projektnek is része egy szimulátor telepítése, de erre később kerül sor. 

A múlt év óta már folyik a Szentpétervár melletti Leningrád II. atomerőműben a két új paksi blokk személyzetének kiképzése az ottani szimulátoron.

Az Akkuyu atomerőmű építése az első olyan nukleáris ipari projekt a világon, amelyet a „Build-Own-Operate” modellel valósítottak meg. Az építkezés több mint 20 milliárd dollárba kerül, a munkában több mint 400 nagyvállalat vesz részt. Orosz tulajdonosának jogában áll a projektrészvények 49 százalékát eladni más befektetőknek. E 49 százalékot, vagy a projekttársaság kisebbik részesedését egyetlen befektető vagy több vállalat is megvásárolhatja, de ehhez szükség van a török ​​fél jóváhagyására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.