További üzem kezdte meg működését a törökországi Akkuyu Atomerőmű építkezésén, ahol már negyedik blokk építése tart. A most átadott csarnokban a légcsatornákat, a szellőzőrendszerek felszereléséhez használt fémcsöveket állítják elő a technológiát szállító és a kivitelezést is végző Roszatom közleménye szerint. 

Fotó: Roszatom

A légcsatornákat az atomerőmű fő létesítményeiben – a reaktorkamrákban és a turbinaépületekben, valamint az erőmű általános épületeiben és építményeiben – használják majd. A teljes kapacitás elérése után az üzem éves kapacitása mintegy 40 ezer négyzetméter lesz. Azért volt szükség arra, hogy az erőmű területén építsék fel a gyárat, hogy időben optimalizálni lehessen a munkafolyamatokat.

Egyre több helyi üzemre van szükség Akkuyuban

Mivel az építkezés egyre nagyobb lendületet vesz, folyamatosan nő azoknak az anyagoknak a gyártási volumene is, amelyeket fel kell használni a munka során. Az építkezés nyugati területén öt betongyár működik, egyszerre négy atomblokk építéséhez biztosítanak betont. A bázison helyben történik a vasbeton tömbök előszerelésére, továbbá 2019 óta működik a telephelyen egy olyan műhely, amelyben fémszerkezeteket gyártanak az atomerőmű-épületek falaihoz és födémeihez.

Az Akkuyu atomemrőmű építéséről 2015-ben született meg a megállapodás. A beruházás 20 milliárd dollárba kerül, a négy nyomottvizes reaktor mindegyikében 1200 megawatt lesz a teljesítménye. Hasonló két blokkok épül majd a tervek szerint Pakson is.