Először tartanak divatbemutatót a metaverzumban: a Metaverzum Divathét virtuális kifutóján olyan márkákkal találkozhatnak majd a nézők, mint 

a Paco Rabanne, a Dolce & Gabbana, az Etro, a Tommy Hilfiger, a Dundas, az Elie Saab, a Cavalli, Nicholas Kirkwood és az Imitation of Christ. 

A show március 24-én kezdődik,  négy napig tart majd, és a digitális kollekciókra fókuszál, amelyeket meg is lehet vásárolni az esemény alatt a Decentralandon, ami magának az eseménynek a platformja. 

A digitális divatházak közül a Fabricant, a DressX és az Auroboros lesz jelen, a Coach, az Ester Manas és még számos cég pedig digitális kiegészítőket árul a bemutató ideje alatt.  

Fotó: Shutterstock

Akárcsak a valódi világban megrendezett divathét – ennek rendezvényei szintén mostanában zajlanak Londonban, Milánóban, Párizsban és New Yorkban –, itt is számos esemény, prezentáció és installáció kíséri a digitális kollekció bemutatását. 

A részt vevő márkák javarészt új, erre az alkalomra készített kollekciókat mutatnak majd be, nem pedig fizikailag is létező darabokat „digitalizálnak” – nyilatkozta a Vogue Businessnek Giovanna Graziosi Casimiro, a rendezvény fő szervezője. Lesz külön terület, ahol luxuscikkeket vásárolhatnak a nézők, egyrészt digitális darabokat is, de valódi, kézzelfogható terméket is vehetnek. 

Fontos, hogy megvásárolható és virtuálisan hordható ruhadarabokat mutassanak be a márkák, állítja Sam Hamilton, a Decentraland alapítvány kreatív igazgatója.

A metaverzum lényege, hogy olyan ruhadarabokat álmodhasson valaki magának, és azután virtuálisan fel is vehesse azokat, amelyeket a valódi életben nem hordhatna 

– fogalmaz a Dundas márka alapítója, Evangelo Bousis. A divatház a nemrég kiadott virtuális kollekciójának másolatát is eladásra kínálja majd, és számos olyan kísérleti kreációt is, amelyeket a valós világban nem készítenek majd el. 

A metaverzum egyébként már jelen van valódi világban tartott divatbemutatókon is: vannak márkák, amelyek külön ezekre az alkalmakra készítenek NFT-ket (nem helyettesíthető tokeneket), mások pedig a kiterjesztett valóságot hívják segítségül a divatbemutatókon szervezett eseményekhez. 

Vannak, akik a jelek szerint már szinte fontosabbnak is tartják a digitális eseményeket a valós világban szervezetteknél: 

a Tommy Hilfiger például azon márkák egyike, amelyik idén eddig nem vett részt hagyományos, fizikai divatbemutatón. 

Sok márka már kísérletezett a digitális termékekkel korábban is: múlt év októberében a Dolce & Gabbana 6 millió dollárért adott el egy NFT-sorozatot, míg mások – például a Gucci, a Balenciaga vagy a Burberry – egyelőre még hiányoznak a résztvevő divatmárkák sorából, ám a lista még nem teljes, így lehet, hogy megjelennek ezek a cégek is a virtuális kifutón. Sok hagyományos márka ugyanakkor még azzal küzd, hogy hogyan is jelenjen meg és váljon érdekessé és figyelemfelhívóvá a virtuális világban.