Egy piliscsabai garázsban tartott elektromos roller kigyulladt, a tűz átterjedt az egész garázsra és a benne lévő személygépkocsival együtt a lángok martaléka lett. A tűz olyan erős volt, hogy átterjedt a mellette álló ház hőszigetelésére is – közölte a piliscsabai tűzoltóság a közösségi médiában.
Személysérülés nem történt. Augusztus elejéig 21 olyan tűzeset fordult elő Magyarországon, amely rollerrel volt összefüggésben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint. Az e-rollerek töltés közben és akár álló helyzetben is tüzet foghatnak.
A katasztrófavédelem azt javasolja: a szokásos tisztításon és a használati útmutatóban javasolt karbantartáson kívül házilag ne módosítunk semmit a töltőn és a járművön. Ne töltsük hosszabbítóval, és egyszerre csak egy e-rollert töltsünk.
Emellett fontos, hogy egész éjszakára ne hagyjuk a töltőn a járművet. Koccanás vagy bármilyen sérülés esetén helyezzük karanténba a rollert, ugyanis a lángok később is felcsaphatnak. Hosszabb időre, például télen ne teljesen felöltött akkumulátorral tároljuk.
Ha az eszköz ég, azonnal húzzuk ki a töltőt, és sok vízzel próbáljuk eloltani! Ha úgy látjuk, hogy nagyobb kockázat nélkül el tudjuk oltani, öntsünk rá sok vizet, ha sikerült, akkor tegyük egy lavór vagy hordó hideg vízbe, így elkerülhetjük az újragyulladást.
Az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya ugyan nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek. A biztosítások legnagyobb számát vidéken, és nem a fővárosban kötötték, a szerződő magánszemélyek döntően (79 százalék) a 35 év feletti korosztályhoz tartoznak.
Az elmúlt egy évben az átlagosan kifizetett kárösszeg a mikromobilitási eszközök lezárt kárügyeiben 710 ezer forint volt, de előfordult 1,6 millió forintos kárösszeg is. A kárformák megoszlása is beszédes: 92 százalékuk járműben, 5 százalékuk tárgyakban keletkezik, a személyi sérülések részaránya alacsony (3 százalék).
Elbliccelik a biztosítást a rolleresek – csupán az eszközök harmadának lehet érvényes szerződése, pedig kötelező
Idén átlagosan 6500 forintos éves átlagdíj mellett alapvetően két biztosító termékei közül választanak az elektromos rollerek tulajdonosai. Az ellenőrzés nehézségei miatt piaci becslések szerint országos szinten csupán az ebbe a körbe tartozó járművek harmada rendelkezik az előírt biztosítással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.