BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bepánikolt a NATO tagországa: nem tudja megvárni a nyugati katonai segítséget, csapást mérne Oroszországra – bemutatta az új haditervet

Új védelmi doktrínát jelentett be egy NATO-tagállam. Észtország immár megelőző csapásra is kész lenne egy esetleges orosz támadás esetén.

A korábbiakhoz képest radikális fordulatot jelent Észtország új védelmi doktrínája, amely már nem csupán a védekezésben, hanem megelőző csapásokban is gondolkodik. Tallinn nyíltan kimondja, hogy ha a hírszerzési adatok orosz támadás előkészületeire utalnak, az észt haderő elsőként lépne akcióba, akár az Oroszország területén is – írta a Magyar Nemzet.

Vahur Karus tábornok
Észtország
Vahur Karus tábornok szerint Észtországnak képesnek kell lennie megvédeni magát / Fotó: Jaap Arriens / AFP

Vahur Karus észt tábornok szerint döntő fontosságú, hogy országa képes legyen semlegesíteni az ellenséget a saját területén. Ennek szellemében Észtország védelmi minisztériuma nyáron nyilvánosságra hozta új stratégiáját, amelynek célja a fenyegetések megelőzése, mielőtt azok elérnék az észt területeket.

A bejelentett változás oka a kis balti állam stratégiai kiszolgáltatottsága. Egyes hadgyakorlatok tapasztalata szerint az oroszok 48 órán belül elfoglalhatnák az országot, emiatt Tallinn már nem támaszkodhat kizárólag a NATO-erősítések megérkezésére. A korábbi, elsősorban védekező doktrína helyett most a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

Bár Finnország és Svédország NATO-csatlakozása javította a régió helyzetét, azonban Ukrajna példája és az elhúzódó orosz–ukrán háború az észtek számára világosan megmutatta, hogy milyen súlyos következményekkel jár, ha az agressziót nem sikerül feltartóztatni. Az észt társadalomban mélyen él az 1940-es szovjet megszállás emléke is, ami fokozza az elszántságot a függetlenség védelmére.

Fegyverkezésbe kezdett Észtország

Tallinn az elmúlt hónapokban jelentősen növelte védelmi kiadásait. Az észt parlament négy évre szóló, 2,8 milliárd eurós kiegészítő költségvetést szavazott meg, amely 2029-ig a katonai kiadásokat a GDP 5,4 százalékára emeli. Ezzel bőven teljesíti a NATO által előírt és Donald Trump által szorgalmazott védelmi költségvetést. A forrásokat modern fegyverrendszerekre, légvédelemre, kommunikációs rendszerekre és nagy hatótávolságú csapásmérő képességek fejlesztésére fordítják.

Az új doktrína üzenete egyértelmű: Moszkva többé nem számíthat zavartalan invázióra. A megelőző csapások lehetősége olyan erő, amely Tallinn reményei szerint elriasztja Oroszországot egy újabb háborútól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.