Mindenképpen betiltják az amerikai bully XL fajtájú kutyák tartását az Egyesült Királyságban – erről a brit miniszterelnök beszélt nem sokkal azt követően, hogy a belügyminiszter felvetette a kérdést.
A hétvégén Birminghamben egy amerikai bully XL sétáltatás közben elszabadult, majd először egy 11 éves kislányra támadt, később pedig két férfit is megsebesített, akik a gyermek segítségére siettek.
Az agresszív viselkedéséről és rendkívüli erejéről ismert kutyát az Egyesült Államokban tenyésztették ki 2004-ben, Európába a 2010-es évek elején hozták át, noha a legtöbb ottani országban nem ismerték el mint fajtát.
Ez akadályozza a betiltását is az Egyesült Királyságban. Rishi Sunak ennek ellenére azt ígérte, hogy intézkednek az ügyben, és az év végéig meghozzák az ehhez szükséges jogszabályt – írta meg a The Guardian.
A miniszterelnök elmondta, hogy a hétvégi eset után a hatóságok egy újabb amerikai bully XL támadásáról szereztek értesülést, amelyben az áldozat életét vesztette.
Nagy-Britanniában 2022-ben tízből hat halálos kutyatámadásért az amerikai bully volt a felelős.
Ezt a fajtát a hivatalos oldalakon egyébként is csak tapasztalt állattartóknak ajánlják, az ebek rendkívül fegyelmezett kiképzés mellett tarthatók, mivel heves vérmérsékletük és fizikai erejük miatt könnyen a gazdájuk ellen is fordulhatnak. Az állatoknak nyugodt légkörre van szükségük, feszült, agresszív körülmények között az emberre is veszélyt jelentenek.