BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtilthatják a kiskorúak számára az energiaitalok vásárlását és fogyasztását

Kormánypárti politikusok tettek javaslatot arra, hogy a törvényhozás vizsgálja meg az energiaitalok gyerekekre gyakorolt hatását. Hollik István és Nacsa Lőrinc szerint az energiaitalok veszélyesek a fiatalokra, miközben egyre szélesebb körben kedvelt termékekről van szó. Egyelőre nincs szó jogszabálytervezetről, most a parlamenten és a kormányon múlik, hogy foglalkoznak-e a kérdéssel.

Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja Hollik István és Nacsa Lőrinc, a kormánypárti frakciószövetség két képviselője. Ezt a politikusok közös keddi videónyilatkozatukban jelentették be.

Group,Of,Aluminium,Cans,In,Ice,,Cold,Drink.,Top,View.
Fotó: Shutterstock

Mind a ketten háromgyermekes édesapák vagyunk, így a gyermekvédelem nálunk a politikai feladaton túl szülői kötelességet is jelent

– fogalmazott Hollik István (KDNP). Hozzátette: jól látják a gyermekekre leselkedő veszélyeket, amelyek egyike az energiaitalok akár mindennapos fogyasztása.

Megemlítette: az elmúlt négy esztendőben a mentőszolgálat évente átlagosan száz esetben látott el 18 év alatti gyereket energiaital fogyasztása miatt. Ez teljesen világossá teszi, hogy a termékek fogyasztása ebben a korosztályban egészségügyi kockázatot jelent – mondta.

Frakciótársa, Nacsa Lőrinc arra emlékeztetett: egy éve Hatvanban szívleállás miatt halt meg az iskolában egy 14 éves fiú, aki az eset előtt is energiaitalokat ivott. A tanárok pedig arról számolnak be: gyakori, hogy „a gyerekek 10-11 óra környékén elalszanak az órán”, mert akkor múlik el az iskolakezdés előtt elfogyasztott energiaitalok hatása.

Egyértelmű tehát, hogy ebben az ügyben lépnünk kell

– jelentette ki Nacsa Lőrinc, az alkoholtermékekhez hasonló besorolás mellett érvelve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.