Aranytoll-díjat vehetett át Jakubász Tamás, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese, ugyanilyen elismerésben részesült a Hír TV szerkesztősége, valamint a Szecso fantázianéven dolgozó youtuber, Szécsényi András.

Képen: Jakubász Tamás (b) és Vágujhelyi Ferenc, a elnöke (j)

A díjátadón a NAV elnöke, Vágujhelyi Ferenc a hatóság és a sajtó kapcsolatáról beszélt. Úgy fogalmazott: érthető, hogy egyes vállalkozások adó- és más ügyei fokozottan érdeklik a közvéleményt, adatokat azonban a NAV csak a titokügyi jogszabályok betartása mellett adhat ki. Az elnök arra is utalt, a hatóság politizálhat, hiszen az adópolitika alakításában jelentős szerep juthat a számára. Pártpolitizálásról viszont nem lehet szó. Vágujhelyi Ferenc hasonlóan fogalmazott a Magyar Nemzetnek nemrégiben adott interjújában.