BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A NATO-főtitkár helyretette Macront: nem tervezik harcoló csapatok küldését Ukrajnába

Nincs arra vonatkozó terv, hogy harcoló csapatokat küldjünk a háború sújtotta országba – szögezte le Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Emmanuel Macron francia elnök kijelentésére reagálva. A francia államfő nyilatkozatát több ország, köztük Magyarország is elutasította.

„A NATO nem tervezi csapatok küldését Ukrajnába, az egyes országok egyedi döntéseihez azonban nem szükséges minden tagország egyhangú támogatása” – jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára kedden az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban.

Jens Stoltenberg - Stacy Cummings in Brussels
NATO
Jens Stoltenberg: a szövetség tagországai küldhetnek fegyvereket és lőszert is kétoldalú alapon vagy csoportosan.
Fotó: Dursun Aydemir / AFP

„A NATO-szövetségesek példátlan támogatást nyújtanak Ukrajnának. 2014 óta tesszük ezt, és a teljes körű invázió óta növeljük a támogatást. Nincs arra vonatkozó terv, hogy harcoló csapatokat küldjünk a háború sújtotta országba – szögezte le Stoltenberg. 

Ez Oroszország agressziós háborúja Ukrajna ellen, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot.

A nemzetközi jog szerint Ukrajnának joga van az önvédelemhez, nekünk pedig jogunk van támogatni őket e joguk érvényesítésében” – fejtette ki a főtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a NATO mint szövetség nem látja el halált okozó fegyverekkel Ukrajnát, hanem másfajta segítséget nyújt, például gyógyszereket, egyenruhákat és téli felszerelést. A szövetség tagországai viszont küldenek fegyvereket és lőszert is kétoldalú alapon vagy csoportosan. 

A NATO-katonák küldésére vonatkozó bármely döntéshez az összes tagország egyhangú támogatására van szükség, ezzel szemben az egyes országok egyedi döntéseihez nincs szükség ilyen hozzájárulásra

– fejtette ki Stoltenberg.

Emmanuel Macron francia elnök kedden jelentette ki, hogy nem lehet kizárni csapatok küldését Ukrajnába. Nincs konszenzus ezen a ponton arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk – így fogalmazott Macron, ugyanakkor nem említette, mely országok fontolgatják csapatok küldését.

Magyarország is elhatárolódott

A francia államfő kijelentése után nem sokkal elutasító nyilatkozatot adott ki több ország, Németország, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Svédország is. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán közölte:

Sem fegyvereket, sem katonákat nem vagyunk hajlandók küldeni Ukrajnába.

A miniszter azt írta: hallják, látják a híreket a hétfő esti párizsi találkozóról. Magyarország álláspontja világos és sziklaszilárd: sem fegyvereket, sem katonákat nem vagyunk hajlandók küldeni Ukrajnába. A háborút nem mélyíteni és szélesíteni kell, hanem befejezni – fejtette ki.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján leszögezte: Kijev nem folytat tárgyalásokat partnereivel arról, hogy bevessék haderejüket Ukrajna területén.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.