BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Főváros vs. kormány: ki kinek tartozik?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár a városvezetés szerint a kormány tartozik a budapesti tömegközlekedés működésének idei állami támogatásával, valójában a 12 milliárdos összeget az év végéig kell átutalni. A fővárosi tömegközlekedésnek van viszont egy másik szegmense, amelyben éppen fordított a helyzet, és a kormány vár a főváros pénzére.

A minisztérium természetesen előkészítette a fővárosi helyi közösségi közlekedés idei működési támogatásának szerződését 

– ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium kommunikációs főosztálya (ITM) közölte a VG érdeklődésére. Lapunk annak kapcsán kereste a szaktárcát, hogy 

a közelmúltban a budapesti városvezetés több megszólalásában is úgy beszélt erről a 12 milliárd forintos összegről, mint amivel a kormány tartozik a fővárosnak, és amelynek a visszatartása fenyegeti Budapest – a napokban amúgy 65 ponton módosított – 2021-es büdzséjét.

Az ITM ugyanakkor rámutatott, hogy 

a költségvetési támogatás felhasználásának törvény szerinti határideje ez év december 31. Azt is kiemelte, hogy a jogszabály nem rögzít határidőt a támogatás átadását biztosító és felhasználásának szabályait tartalmazó szerződés megkötésére. 

Vagyis ez alapján nincs arról szó, hogy a kormányzati utalásnak lejárt volna a határideje, vagy csúszásban lenne. Nem mellékesen a megelőző ciklusokban, Tarlós István főpolgármestersége alatt sem számított rendkívülinek a nyár végi, ősz eleji kifizetés. 

Fotó: Kovács Attila / MTI

Viszont a fővárosi tömegközlekedésnek van egy másik szegmense, amelyben éppen fordított a helyzet, és a kormány vár a főváros pénzére. Ez pedig az agglomerációs személyszállítási közszolgáltatás, amely finanszírozása kapcsán az ITM szerint 

a városvezetés nem hajlandó a ráeső részt megfizetni.

Az agglomerációs személyszállítási közszolgáltatás finanszírozásának jelenlegi háttere 2016 novemberére nyúlik vissza, amikor a budapesti önkormányzat, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (az ITM jogelődje) és a BKK Zrt. – az agglomerációs autóbusz-, valamint a HÉV-vonalak megrendelési feladatainak az illetékes szakminisztériumhoz kerülése részeként – úgynevezett megrendelői megállapodásokat kötött a személyszállítási szolgáltatás megrendelői, finanszírozási és feladatmegosztási kérdéseiben. Ennek alapján a főváros az agglomerációs autóbusz- és a HÉV-szolgáltatások közigazgatási határon belüli, bevételekkel nem fedezett indokolt kiadásainak a megtérítéséhez költségtérítési hozzájárulást fizet. 

Az autóbusz-közlekedés esetében ennek mértéke 2,16 milliárd forint évente, a HÉV-nél pedig 4,42 milliárd, szintén egy évben.

Az összegek tavaly év végéig voltak hatályban. A decemberi Fővárosi Közgyűlésen részben a pandémia miatti veszélyhelyzetre tekintettel az a döntés született, hogy a megállapodást változatlan tartalommal két évvel meghosszabbítják, így az agglomerációs közlekedési feladatokat a Fővárosi Önkormányzat és a kormányzat feladatmegosztás alapján látja el most is. A jelek szerint nem éppen gördülékenyen.

Az ITM arról tájékoztatta lapunkat, hogy az önkormányzat még a nyár közepén ígérte meg az elővárosi költségek megosztását részletező megállapodástervezet megküldését, ám ennek a vállalásának mindmáig nem tett eleget. Jóllehet a már említett decemberi közgyűlésen hozott határozat kimondja, hogy 

a főváros kötelezettséget vállal az agglomerációs közlekedési feladatok ellátásához szükséges 6,58 milliárd forint fedezetnek a biztosítására a 2021-es és a 2022-es költségvetésében. 

A munka elvégzése helyett a sajtóban és a közösségi felületeken panaszkodnak, és próbálnak másra mutogatni 

– kommentálta a minisztérium a kialakult helyzetet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.