BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beütött a Temu-vám: brutális visszaesést mért a Foxpost a csomagforgalomban – megszólalt a cégvezér

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a magyarországi logisztikájukban meghatározó Foxpost hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban. Ugyanakkor a cégnél arra számítanak, hogy a korábbi külföldi tapasztalatok Magyarországon megismétlődhetnek, és a temus illetve Európán kívüli forgalom volumene már néhány hónapot követően visszarendeződhet. Radeczky Zoltán, a Foxpost ügyvezetője azt mondta a Világgazdaságnak, hogy ez az időszak a magyar e-kereskedelemben működőknek is elegendő lehet egy nagyobb lélegzetvételre, de igazán jó helyzetbe közülük most azok kerülhetnek, akik már a korai hírekre időben reagáltak.

A július 1-jén életbe lépett új uniós importszabályok már az első hetekben érezhető hatást gyakoroltak a kínai e-kereskedelmi csomagok piacára. A kis értékű, Európai Unión kívülről érkező küldemények korábbi vámmentességének megszüntetése miatt drágultak a Sheinről és a Temuról, illetve más kiskereskedelmi platformokról bonyolódó rendelések, ami visszafogta a vásárlási kedvet. Mint a Világgazdaság oldalán az európai légi áruszállítási adatok alapján arról beszámoltunk, a csomagforgalom látványos csökkenését eredményezte. Trendfordulót ugyanakkor Magyarországon nem vár a Foxpost ügyvezetője, Radeczky Zoltán, annak ellenére sem, hogy naponta monitorozott adataik szerint a „temus” csomagok forgalomcsökkenésének volumene július közepére meghaladta az 50 százalékot. A szakember úgy látja: a forgalom visszaesése csak átmeneti, külföldi tapasztalatok alapján néhány hónap múlva újra emelkedésnek indulhat.

Budapest,,Hungary,-,Feb,14,,2024:,Red,Foxpost,Parcel,Machine, temu
A magyarországi Foxpost csomagforgalmának kb. 23-30 százalékát az EU-n kívüli (pl. „temus”) rendelések adják, a cég szerint a július 1-jei hatás miatt 50 százalékkal csökkent ezen kezelt csomagok aránya (illusztráció)
Fotó: csikiphoto / Shutterstock

Beütött a „temuvám”, a Foxpost is kevesebb csomagot regisztrált

Nyomott hagyott az uniós 3 eurós, piac- és fogyasztóvédelmi okokra hivatkozva bevezetett vám az EU-s csomagforgalomban július 1-jét követően. A holland áruforgalomi tanácsadó Rotate Group adatai szerint a közvetlen kínai és hongkongi teherszállító járatok kapacitása a július 1-én hatályba lépetett vámot követő első 48 órában 19 százalékkal csökkent, miközben a legnagyobb visszaesést az e-kereskedelmi csomagok európai belépési pontjaiként ismert repülőterek szenvedték el. Az Ázsia és Európa közötti cargo kapacitás 8 százalékkal csökkent a július 2-től 8-ig terjedő időszakban. 

Bár az elemzés alapján a vámintézkedések hatása repülőterenként jelentősen eltérő volt – az Európa egyik legjelentősebb légi cargo repülőterének számító budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében kifejezetten erőteljes volt az áruforgalom csökkenése –, a hazai csomaglogisztikában egyelőre várakozó állásponton vannak, s inkább a forgalom visszarendeződésére számítanak.

Ezeket a következményeket erősítette meg a Foxpost ügyvezetője, Radeczky Zoltán is lapunknak. 

A saját hálózatunkban egyértelműen látszik a visszaesés. Természetesen csak azt látjuk, hogy a Foxposton keresztül mennyi Temu-csomag érkezik, de ezek száma az elmúlt időszakban jelentősen csökkent

 – fogalmazott az ügyvezető. A csomagszállító cég szerepe a magyarországi, EU-n kívülről érkező küldemények kezelésben onnan eredeztethető, hogy

  • egyrészről a régiós központ méretgazdaságosságából fakadóan kedvező szerződéseket tud kötni nagy ázsiai partnerekkel (pl. a Shein és a Temu piacterekkel),
  • másrészről pedig az onnan érkező csomagok jelentős hányada méretüknek köszönhetően passzol a csomagautomata-hálózatba történő kiszállításhoz. 

„Mivel a csomagok értékét csak kiszállítást végző cégként nem vizsgáljuk, ezért nincs konkrét adatunk arról hogy ezek közül mennyi esett a 150 eurós rendelési érték alá, az viszont kijelenthető hogy az EU-n kívülről érkező csomagok aránya 2026 első felére meghaladta a teljes kiszállított volumenünk 25-30 százalékát” – mondta az arányokról érdeklődésünkre az ügyvezető.

Ezen a csomagkörön belül mért jelentős, 50 százalékos visszaesést július közepéig a Foxpost saját hálózatán, ami Radeczky szerint 3 eurós „temuvám” hatásának tulajdonítható.

Ez viszont jó hír lehet a magyar e-kereskedelmi szereplőknek, akik most lélegzetvételnyi időhöz juthatnak a nagy ázsiai versenyzők által amúgy is egyre inkább leuralt, de – legalábbis a nagy szereplőit tekintve – tisztességesen termelő szektorban működő értékesítőknek. Kérdés persze, hogy mekkore lehet ez a bizonyos időtartam, ami nyilvánvalóan annak a függvénye, hogy mikor fog visszarendeződni a „temus” néven emlegetett, valójában minden harmadik országból származó külföldi vásárlások volumene a magyar fogyasztói oldalon.

Nemzetközi tapasztalatok alapján nem kell sokat várni a visszarendeződésre

Mert vissza fog, ebbéli meggyőződésükről nem sok kétséget hagynak a Foxpostnál. Ez persze nem légből kapott prognoózis.

A nyugati piacon általunk is megfigyelt trendek és az ázsiai partnerek jellemzően gyors és kreatív reakcióinak eredményeképp, várakozásaink szerint az évvégi szezonra már jelentős korrekciót várhatunk

– válaszolta lapunknak Radeczky Zoltán arra a kérdésünkre, hogy mennyi idő múlva számítanak a temus vásárlókból fakadó csomagforgalom újbóli emelkedésére, de hozzátette azt is, hogy „teljes visszarendeződés nem várható már ebben az évben”.

A szakember szerint ezért egyelőre korai lenne tartós trendről beszélni a csomagforgalom visszaesése kapcsán. Szerinte arról van szó a nemzetközi tapasztalatok alapján, hogy az online piacterek bámulatosan gyorsan alkalmazkodnak a mostanihoz hasonló szabályzási változásokhoz, és néhány hónap után a korábbi forgalmi szintre állnak vissza. Ezért úgy véli, a Temu (és más ázsiai platformok) esetében az egyik legfontosabb alkalmazkodási eszköz az európai logisztikai háttér fejlesztése lehet, amire a vállalat már jelentős energiákat fordított az elmúlt években, raktárkészlet állandósításával Európában, illetve az Egyesült Államokban is. A vállalat már korábban is dolgozott uniós raktárkapacitásainak bővítésén, ami lehetővé teheti, hogy a jövőben egyre több terméket európai készletekből szállítson. Ez csökkentheti az importköltségek és az új vámterhek hatását.

Aachen,,Germany,-,February,21,,2024:,Shipping,Package,Of,Temu
A Foxpost ügyvezetője szerint a külföldi példák alapján csak néhány hónapon át a csomagforgalom csökkenése, utána visszarendeződés várható (illusztráció)
Fotó: Audio und werbung

Néhány hónapon át kisebb lehet a nyomás a magyar e-kereskedőkön

Visszatérve tehát a magyaországi vonatkozásokra, az ügyvezető szerint a magyar online kereskedők számára ez a néhány hónapnyi időtartam a szezonra való felkészülésben adhat lélegzetvételnyi előnyt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a harmadik országból származó termékekkel foglalkozóknak később nem kell fogcsikorgató versenyre számtani – ez alól a kitétel alól ugyanakkor épp a 3 eurós vám miatt nem jelentenek kivételt az ázsiai cégek sem, hiszen a vám elsősorban őket célozza, míg a soraikat rendező európai – ezen belül magyarországi – kereskedők értelemszerűen nem fognak ilyen terhet vásárlóikra róni, amikor a Sheinnek és társainak már visszaállt a forgalma a bevezetése előtti szintre. Más szóval: egy jól sikerült felzárkózás megszilárdíthatja egy európai versenyző pozícióját akkora, amikorra a vásárlók figyelme újra az ázsiai óriások felé fordul a 3 eurós vám ellenére is.

Radeczky Zoltán úgy véli,

nem iparágtól függ az, hogy mely szereplők tudják a forgalomcsökkenésben testet öltött időnyerést kihasználni, hanem azok kerülhetnek most jobb pozícióba most, akik időben reagáltak az EU-s vámtervekre, illetőleg logiszitkai láncaikat a megnövekedett vámterhek minimalizálására gondolva alakították át, vagy korábban EU-n belüli raktárkészletet építettek fel.

Szerinte a visszarendeződésig tartó időszak alkalmas lehet arra, hogy a hazai e-kereskedők szolgáltatásaik javításával készüljenek fel a várhatóan ismét kiéleződő versenyre a nemzetközi cégekkel, amint azok befejeződik az alkalmazkodást az új helyzethez. 

Persze a következő hónapok dönthetik el, hogy a mostani visszaesés csak rövid távú korrekció, vagy hosszabb távon is átalakítja a határon túli online vásárlási szokásokat, de inkább az e-kereskedelmi szereplők alkalmazkodási időszakáról van szó. Ha a Temu és más kínai piacterek sikeresen építik ki európai logisztikai hálózataikat, a csomagforgalom ismét növekedhet – igaz, már egy új szabályozási környezetben.

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.

A Temu már megkezdte a kompenzációra jogosultak elektronikus értesítését. A felhasználói óvatosság és körültekintés minden esetben indokolt, de ezúttal a bankszámlaadatokat azért kéri a vállalat, hogy arra teljesíthesse a kifizetéseket. A cég a kompenzációt 30 nap alatt utalja a jogosultaknak.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.