BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A japán gazdaság is az olimpia ellen szavazna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az olimpia megrendezésének nemcsak egészségügyi kockázatai vannak, de a szigorúbb korlátozások a gazdaságot is a szükségesnél erősebben sújthatják.

Japán gazdasága a vártnál nagyobb mértékben zsugorodott az első negyedévben, a lassú oltási program és a kiterjesztett korlátozó intézkedések miatt, ami főként a kiskereskedelmet és a vendéglátóipart sújtotta. Eközben a tokiói orvosok szövetsége, amely az egyik legfontosabb egészségügyi szervezet Japánban, az országos orvosszakszervezetet követően szintén az olimpia lemondására szólította fel a kormányt, alig tíz héttel annak kezdete előtt, mivel a játékok helyszínén a kórházak megteltek, nincs szabad kapacitásuk, a fertőzések száma pedig továbbra is magas.

Az orvosok arra is felhívták a kormány figyelmét, hogy ebben a helyzetben az egészségügy nem tudja megfelelően kiszolgálni a sportolók és a vendégek igényeit. A játékok törlésére felszólító online petíciót pedig alig több mint egy hét alatt közel félmillióan írták alá.

A járvány terjedésének visszaszorítása és a biztonságos olimpia megrendezésének érdekében a kormány május 31-ig meghosszabbította Tokióban és számos más prefektúrában a harmadik rendkívüli állapotot. Ennek azonban az lehet az ára, hogy az elsőt követően a második negyedévben is gazdasági visszaesés jöhet, ismét recesszióba döntve az országot – vélik a gazdasági elemzők.

Fotó: Shutterstock

Az első negyedévben az előző negyedévhez képest 1,3 százalékkal csökkent Japán GDP a negyedik negyedévi 2,8 százalékos növekedés után. A piac 1,2 százalékos negyedéves GDP-csökkenést várt. Éves bázison 5,1 százalékkal, szintén a vártnál nagyobb mértékben csökkent a gazdaság teljesítménye:

elemzők 4,5 százalékos esést jeleztek előre. Az idei első három hónapban a tavaly második negyedévi óta az első alkalommal volt visszaesés.

Akkor a járvány első hulláma, most pedig egy újabb fertőzési hullám miatt. Mindkét esetben a GDP felét adó lakossági fogyasztás visszaesése volt a fő oka a zsugorodásnak, ami most, az első negyedévben 1,4 százalékkal csökkent. Emellett az export – az autók és az elektronika termékek iránti globális kereslet újjáéledése ellenére – csupán 2,3 százalékkal tudott növekedni, azaz a növekedése jelentősen lelassult, míg az import 4 százalékkal nőtt. Marujama Josimasa, az SMBC Nikko Securities vezető közgazdásza szerint az export lassulása, valamint a vállalati beruházások – növekedési várakozásokkal ellentétes – 1,4 százalékos csökkenése szintén a második negyedévvel kapcsolatos negatív prognózist erősíti, főként, a gyenge belföldi kereslet stagnálása miatt. Az elemző szerint az export lassulását és a beruházások csökkenését a globális csiphiány okozza. Minami Takesi, a Norincsukin Research Institute vezető közgazdásza rámutatott, hogy a gyenge belső kereslet és a gazdasági visszaesés azt mutatja, hogy a járvány hatása a világ vezető gazdaságai közül jelenleg Japánt sújtja legerősebben. A hatalmas monetáris és fiskális ösztönzés ellenére Japán gazdasága 4,6 százalékos rekord visszaesést szenvedett el a márciusban véget ért pénzügyi évben.

Noha a gazdasági visszaesésért főként a szigorú korlátozások tehetők felelőssé, ezekkel az intézkedésekkel Japán elkerülte a vírus máshol, például Európában vagy Amerikában tapasztalt robbanásszerű terjedését.

A kormányt azonban így is éles kritika éri a lassú oltási program miatt, amelyet az olimpia terhe jelentősen felerősít. A Reuters adatai szerint a körülbelül 126 milliós népesség csak mintegy 3,5 százalékát sikerült eddig beoltani, amit nem is a fertőzöttségi adatokkal, hanem az olimpia megrendezésének kötelezettségével összefüggésben tartanak alacsonynak. Az olimpiai szervezők ugyanakkor megerősítették álláspontjukat, miszerint a július végére tervezett játékokat biztonságosan meg lehet rendezni, az nem hordoz különösebb kockázatot sem a sportolók, sem a japán lakosság számára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.