Tizedannyi energiát fogyaszt az 5G, mint a többi mobilhálózat
A világjárvány során az infokommunikációs hálózatokra fontosabb szerep hárult, mint korábban bármikor. A 2020-as év során az átlagos fogyasztó naponta 2,5 órával több időt töltött a vezetékes és napi 1 órával többet a mobil szélessávú hálózatokon – derült ki az Ericsson Mobility Reportból.
A felhasználók 83 százaléka arról számolt be, hogy az infokommunikációs technológiák nagy segítséget jelentettek számára a lezárások átvészelésében.
A fehérgalléros dolgozók 60 százaléka több videóhívást bonyolított le, mint korábban bármikor, és robbanásszerűen megnőtt az e-kereskedelem, valamint az online játékok vagy az egészségügyi távkonzultációk volumene.

Mivel ezek a felhasználási módok nagy sávszélességet igényelnek, mindez nem lett volna lehetséges, ha a mobilszolgáltatók az elmúlt években nem fektetnek a 4G, illetve az 5G mobilhálózatok fejlesztésébe.
Az oltások elindulásával fennáll a veszélye annak, hogy a társadalmak ott akarják majd folytatni, ahol a járvány előtt abbahagyták. Nyilvánvaló azonban, hogy a világ nem térhet vissza a pandémia előtti status quóhoz
– mondta el előadásában Börje Ekholm, az Ericsson vezérigazgatója.
Hozzátette, ha erősebben akarunk kijönni a járvány okozta megrázkódtatásból, és meg akarunk birkózni az előttünk tornyosuló kihívásokkal, például a klímaváltozással, akkor nemcsak folytatnunk kell a digitalizációs forradalmat, hanem fel kell gyorsítanunk, és ebben az 5G főszerepet játszhat.
Az 5G esetében már a hálózat is zöldebb, mivel energiahatékonyabb bázisállomások kiépítését teszi lehetővé a korábbi mobiltechnológiáknál.
Az Ericsson az elmúlt néhány hónap során a Telefónica mobilszolgáltatóval Brazíliában és Spanyolországban végzett tesztje szerint az 5G adategységenként 90 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt a 4G-nél.
A hálózat zöldítése azonban csak az első lépés.
A svéd vállalat számításai szerint a teljes infokommunikációs szektor alig 1,4 százalékáért felelős a globális karbonemissziónak, de a más szektorokra – elsősorban a gyártásra, a mezőgazdaságra és a mobilitásra – gyakorolt hatása révén 15 százalékos kibocsátáscsökkentéshez járulhat hozzá 2030-ig.
A vállalat már jelenleg is számos előremutató projektben vesz részt ezeken a területeken.
A texasi Lewisville-ben működő üzemét például a vállalat „okos gyárrá” alakította, amely a hálózatba kötött környezeti és fogyasztási szenzorok, illetve az intelligens távvezérlés révén 5 százalékkal tudta csökkenteni – a napelemek használata miatt eleve alacsonyabb – energiafogyasztását, és hasonló mértékben a hulladékmennyiségét is mérsékelte. Mivel az ipar az üvegházhatású gázok kibocsátásának 32 százalékát adja, globális szinten kézzelfogható megtakarítás érhető el okos megoldásokkal.
A hálózatba kapcsolt szenzorok a mezőgazdasági termelésben is jelentős kibocsátáscsökkentést tesznek lehetővé.
Az Agroscope nevű svájci kutatóközpont projektjében például a talaj nedvességét, a termények növekedését, az időjárást és az állatok mozgását monitorozó érzékelők adatai alapján 10 százalékkal csökkentették a nitrogénalapú műtrágya felhasználását a terméshozam romlása nélkül. A hasonló elven működő okos öntözési rendszerek pedig 5 százalékkal kisebb vízfelhasználást tesznek lehetővé.