Kivételesen esélye sem volt az OTP-nek, hogy elhódítsa a legnagyobb tőzsdei forgalmat elérő cég büszke címét, hiszen a csütörtök mindenképpen a Mol nagy napja volt. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy az olajrészvénnyel közel 158 milliárd forint értékben kötnek azonnali ügyleteket. Persze turpisság is van a dologban, hiszen – mint kiderült – a cég egyik nagyrészvényese, az Oman Oil több mint 7 százalékos részvénycsomagját tőzsdei forgalomban ruházta át két munkavállalói szervezetére, összesen 147 milliárd forint fejében. Eközben viszont az ukrán-válság nyomán rekordszintre került a kőolaj jegyzése, így a Mol-részvények kurzusa a gigaüzletet követően is tovább drágult, s végül 3 százalékkal, régen látott magasságba, 2750 forintra emelkedett.

Fotó: Shutterstock

Az OTP részvényei 2,3 százalékkal, 17 850 forintra erősödtek.

A BUX főként a fentiek következtében 1,8 százalékkal jutott feljebb, és 52 867 ponton zárt.

A magyar részvénypiac forgalma megközelítette a 170 milliárd forintot. A másik két blue chip közül a Richter árfolyama is felfelé vette az irányt és 0,4 százalékkal, 8305 forintig kúszott. A Magyar Telekom kurzusa viszont 0,6 százalékkal, 419 forintig süllyedt. Lefelé tartott a BUMIX is, mégpedig 0,4 százalékkal, 4178 pontra. A forint ismét izmosodott. Az eurót este 356,2 forintért adták.