BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kaszparov a kőkorszakba vetné vissza Oroszországot

Garri Kaszparov szerint az orosz olaj- és gázipar, valamint a többi érzékeny iparág sem tudna működni nyugati technológia nélkül.

Garri Kaszparov orosz emberi jogi aktivista és volt sakkvilágbajnok csütörtökön felszólította a világhatalmakat, hogy keményebb katonai és gazdasági stratégiát alkalmazzanak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben az ukrajnai invázió miatt.

Fotó: Shutterstock

A Reutersnek adott interjújában Kaszparov azzal fordult a nyugati országokhoz, hogy hívják vissza nagyköveteiket Moszkvából, zárják ki Oroszországot az Interpolból, és létesítsenek repüléstilalmi övezetet Ukrajna felett.

"Oroszországot vissza kell taszítani a kőkorszakba, hiszen a rezsim túléléséhez létfontosságú olaj- és gázipar, valamint a többi érzékeny iparág sem tudna működni nyugati technológiai támogatás nélkül" - mondta a sakkvilágbajnok.

A New York-i székhelyű Emberi Jogi Alapítvány volt elnöke, aki - amíg Moszkvában élt - aktív szerepet játszott a Kreml-ellenes ellenzéki tiltakozó mozgalomban, a Reutersnek azt is kijelentette, hogy addig nem lehet béke a térségben, amíg Putyint el nem távolítják a hatalomból, miután minden képzeletet felülmúló háborús bűnöket követett el.

Kaszparov támadta Joe Biden amerikai elnököt is, amiért nem lépett fel korábban és agresszívebben Putyinnal szemben. "Remélem, hogy az amerikaiak felülvizsgálják a stratégiájukat, és erőt mutatnak" – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.