A közlemény felidézi, hogy 17 személlyel szemben zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás, és Novák Katalin sajnálatosnak tartja, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni. 

20211022 Budapest 
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke
Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

„Alapos mérlegelést követően úgy döntöttem, hogy különválasztom azon személyek ügyét, akiket a bíróság első fokon felmentett, illetve ahol az elkövetett cselekményt csekélyebb súlyúnak ítélte meg. Az eljárás további elhúzódása számukra aránytalan sérelmet jelentene a kiszabható büntetéshez képest. Az előzetes letartóztatásban töltött idő és a 13 éve tartó vesszőfutás az érintetteket és családjaikat alaposan megpróbálta. Hét személy esetében ezért eljárási kegyelemről döntöttem” – fogalmazott a köztársasági elnök. 

Novák Katalin azt írta, az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött. 

„Esetükben olyan súlyos cselekményekről szól a vád, hogy csak jogerős bírósági ítéletet követően tartom helyesnek dönteni az ő kegyelmi kérelmeikről” – tette hozzá. 

A köztársasági elnök szerint a „Budaházy-ügy” is rámutat arra, „hogy a bírósági eljárások észszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét”. 

„Felhívom a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében” – tette hozzá Novák Katalin.