BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Ázsia Játékokon indulhatnak az orosz tornászok és birkózók

Oroszország torna-, illetve birkózószövetsége kedden közölte, hogy meghívást kapott az idei Ázsia Játékokra, amelyen olimpiai kvótát lehet szerezni 2024-re.

Az ukrajnai háború miatt az orosz és fehérorosz versenyzők a legtöbb sportágban közel egy éve nem szerepelhetnek a nemzetközi porondon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban januárban bejelentette: vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a két ország sportolói semleges színekben visszatérhessenek, azaz zászlójuk, címerük és himnuszuk használata nélkül. Ezenkívül szerezhetnének olimpiai indulási jogot is, de arról még nincs döntés, hogy ott lehetnek-e a párizsi ötkarikás játékokon.

Meghívást kaptunk, hogy vegyünk részt az Ázsia Játékokon. Jeleztük, hogy érdeklődünk, és majd kidolgozzák a részvételünk feltételeit

– nyilatkozta Vaszilij Titov, az Orosz Tornaszövetség elnöke.

Mihail Mamiasvili, az Orosz Birkózószövetség elnöke is megerősítette, hogy ők is meghívást kaptak a szervezőktől.

Azt válaszoltuk, hogy a meghatározott szabályok szerint készek vagyunk a részvételre

– tette hozzá.

Az idei Ázsia Játékoknak a kínai Hangcsou ad otthont szeptember 23. és október 8. között.

Azt hétfőn jelentették be, hogy az orosz U17-es női labdarúgó-válogatott március 20. és 28. között részt vesz a dél-ázsiai szövetség bangladesi tornáján.

Tömegverekedés tört ki egy orosz és egy ukrán focicsapat között

Az orosz Shinnyik és az ukrán Minay csapatai véletlenül ugyanabba a hotelbe foglaltak szállást. Az orosz és ukrán játékosok között tömegverekedés tört ki.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.