Kellemes tavaszi idő lesz a hét közepén, de az eső több helyen is belerondít
Kedden délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé (a Tiszántúlon éjfélig még nem lesz csapadék) várható eső, zápor – írta meg a Köpönyeg.hu. A délkeleti szél többfelé megerősödik. 16 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.

Fotó: Shutterstock
Szerdán erősen felhős lesz az ég, az Alföldön hosszabb napos időszakokkal. Eleinte főleg a Dunántúlon és északon lehet eső, zápor, majd estefelé a Dél-Alföldön zivatarok törhetnek ki. Az északnyugati szél megerősödik. 19-20 fok körül alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön többórás napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel. Csak elvétve fordulhat elő zápor. 15 és 20 fok közötti értékeket mérhetünk.
Pénteken fátyol- és gomolyfelhők szűrik a kellemes májusi napsütést. Nem lesz eső. A szél is gyenge marad. A maximum 20 fok körül valószínű.
Szombaton a többórás napsütés nyugat felől gomolyfelhők zavarják, de inkább csak északon fordulnak elő záporok. A keleties szél megélénkül. 15-22 fok várható.
Vasárnap változóan felhős időre van kilátás, délután egy-egy záporral. 17–22 fok ígérkezik.


