BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eső miatt félbeszakadt Babos Tímea selejtezője

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Eső miatt a harmadik játszmában félbeszakadt Babos Tímea és a hazai közönség előtt szereplő Fiona Crawley mérkőzése az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.

A világranglistán 200. Babos legutóbb egyéniben 2020-ban indult a US Openen, és akkor az első fordulóban búcsúzott, most pedig azzal a Crawley-val (731.) találkozott, aki az előző körben Jani Rékát búcsúztatta három játszmában (6:1, 6:7 (5-7), 7:6 (10-6)).

A hazai játékos két brékkel hozta az első felvonást, majd rövid esőszünetet követően a harmincéves Babos feltámadt, kétszer elvette ellenfele adogatását és egyenlített. A harmadik játszma eleje is a magyar játékosé volt, két brékkel 3:0-ra elhúzott, de Crawley 3:2-re feljött, amikor újból eleredt az eső.

A selejtezőben három győzelem kell a főtáblára kerüléshez. A US Open jövő héten kezdődő főtáblás küzdelmeiben alanyi jogon Fucsovics Márton (58.), Marozsán Fábián (83.), a védett ranglistával induló Balázs Attila, valamint Udvardy Panna (124.) képviseli a magyar színeket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.