Kikiáltási áron, azaz 640 millió forintért hozzájuthat a Szerencsejáték Zrt. leányfalui nyaralójához az a licitáló, aki egyedüliként tett ajánlatot a nemrég másodszor is árverésre bocsátott ingatlanra, aminek sorsa élénken foglalkoztatja a helybelieket. A leányfaluiak attól tartanak, hogy lakópark épül majd az egykori vállalati üdülő helyén, tovább terhelve a helyieket kiszolgáló infrastruktúrát, az egészségügyi, oktatási és szociális intézményeket, valamint az úthálózatot.

A Budapesttől 20-25 percnyi autózással elérhető, a 11. számú főút mellett elhelyezkedő,  27,8 ezer négyzetméteres, négy utca által közrefogott tömbben lévő üdülő területén tó, étterem, apartmanok, 110 férőhelyes szálloda, sportpályák és egy termálvizes, valamint két csapvizes medence található. 

A három éve bezárt vállalati nyaraló esküvők, családi és céges csapatépítő rendezvények kedvelt helyszíne volt felszereltsége és a fővároshoz való közelsége miatt. 

A helyi önkormányzat azt már a márciusi, akkor még ajánlattétel nélkül zárult árverés kapcsán közölte, hogy megvásárolni nem tudja az ingatlant, de az sem áll érdekében, hogy ott lakópark épüljön. 

A múlt héten zárult árverésen eredményt még nem hirdettek, de az biztos, hogy az egyelőre ismeretlen vevő mindezek tudatában vásárolhatta meg az ingatlant. Hogy pontosan mi a célja vele, az vélhetően hamarosan kiderül.