MKIK: azonnali társadalmi és gazdasági beavatkozás szükséges
A koronavírus megjelenése és terjedése olyan rég nem látott kihívás elé állítja a világgazdaságot, így természetesen Magyarországot is, amely azonnali társadalmi és gazdasági beavatkozást igényel – írja közleményében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A vírus hatása ma már érzékelhető mikrogazdasági és nemzetgazdasági szinten egyaránt, azonban a hatások végső kimenetele még senki számára nem ismert.
Az MKIK úgy látja, hogy a magyar kormány határozottan, elszántan és elkötelezetten lép fel minden lehetséges eszközével a vírus ellen.
Az elmúlt két hétben több fórumot is elindítottunk, amelyeken keresztül azonosítottuk – és folyamatosan azonosítjuk – a vállalkozások jelzéseit, nehézségeit, és megoldási javaslataikat. Ezeket naponta többször összegezzük és megteszünk mindent annak érdekében, hogy a feltárt problémákra konkrét megoldási javaslatokat fogalmazhassunk meg a döntéshozóknak
– áll a közleményben.

A koronavírus eltérően érinti az egyes ágazatokat, amely egyértelműen determinálja az állami beavatkozások prioritási sorrendjét. Mindebben, valamint a megfelelő intézkedések megalapozásában a kamarai hálózat teljes körűen támogatja a kormányzat jelenlegi feszes munkáját.
– teszik hozzá.
Az előző információgyűjtés elindult két hete, amelyben több, mint 15 ezer cég töltötte ki az MKIK kérdőívét, továbbá a területi kamarákhoz is ezres nagyságrendben érkeztek jelzések. A jelenlegi helyzetben a gazdaság egyes területeinek pénzügyi megsegítése – a szolidaritás jegyében – folyamatosan zajlik, míg más területek lassacskán kapacitáskorlátba ütköznek.
Az MKIK köszönetét fejezi ki a magyar lakosságot kiszolgáló ellátási láncokban résztvevőknek, amiért az elmúlt, rendkívül nehéz időszakban kimagasló teljesítménnyel helyt álltak.
Arra kérik a vállalkozásokat, hogy észrevételeiket továbbra is küldjék meg a kamarai rendszerbe.
Elfogadják a későbbi befizetést
A kamara a vállalkozók belátásra bízza, hogy március 31-ig befizetik-e az 5 ezer forint kamarai hozzájárulást, amelyet a kamara a működésre és a szolgáltatásokra fordít – mondta Parragh László, az MKIK elnöke.
Hozzátette, az idén már 304 ezer cég befizette a kamarai hozzájárulást, de
tekintettel a járványügyi helyzetre, a köztestület elfogadja a kötelezettség későbbi teljesítését is.
Parragh László megköszönte a vállalkozóknak a befizetett kamarai hozzájárulást, mert ez szavai szerint azt mutatja, fontosnak tarják, hogy a gazdaság önkormányzata működőképes maradjon.


