BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megdöbbentő változást jelentett be a Penny, fizetőssé válnak a parkolók – a bolt szerint a többség támogatja a döntést

Meglepő szabályt vezettek be az egyik legnagyobb kiskereskedelmi láncnál.

A Penny Market is bevezeti fizetős parkolási rendszert, az Ugytudjuk.hu olvasója jelezte, hogy már érvényben van az a szisztéma, ami egyórás ingyenes parkoló használat után díjat számít fel. A szombathelyi üzlet elé kihelyezett információs tábla szerint 

1–2 óra között 2500 forintot, 2 óra után pedig óránként 5000 forintot kell fizetnie a parkolni vágyóknak.

Keszthely, 2021. október 3.
Céglogó a német REWE csoporthoz tartozó Penny Market diszkontáruház-lánc - mely jelenleg mintegy 3000 üzletet működtet Európa-szerte - keszthelyi üzletén a Csapás utcában. A Penny Market hard-diszkont üzletlánc, ami azt jelenti, hogy számos termékkategóriában csak egy- vagy kétféle, sajátmárkás terméket tartanak, költséghatékonysági okokból.
Fotó: Váli Miklós

A szintén Szombathelyen található Hunyadi úti Lidl esetén már decemberben hasonló intézkedést vezettek be.

A Penny a Világgazdaságnak elmondta, hogy a kereskedelmi lánc „jelen helyzetben és ezután is a vásárlói igényeit tartja elsőlegesen szem előtt”. Ennek érdekében 

minden olyan bejelentést, panaszt is kivizsgál, ami a vásárlók parkolási lehetőségeit veszélyezteti. 

Amennyiben egy adott üzletnél indokolttá válik az ingyenes parkolás időbeni szabályozása, abban az esetben a vállalat fontolóra veszi a korlátozás lehetőségeit. „Jelenleg azonban nem tervezzük, hogy bármelyik másik, környékbeli üzletünk parkolójánál bevezetjük az időkorlátos parkolási rendszert” –  közölte a cég.

Miközben a boltok mindent bevetnek a forgalomért, és nem kímélik többé az árakat, a kereskedelmi lánc döntése meglepetésként hatott.

A bolt azonban szintén belépet az árversenybe: a láncról február 10-én írtuk meg, hogy 20 százalékkal csökkenti a vaj árát. 

Az árucikkek köre folyamatosan bővült: míg első lépésben egy-egy termék árát csökkentették, például a tésztáét vagy a sajtét, ám mára a mennyiség lett a főszereplő. Az árak csökkentése annak szólt, hogy a kiskereskedelmi forgalom drámaian beszakadt, az áremelkedés miatt a vásárlók visszafogták a költekezésüket, ami meglátszott az értékesítés volumenén. Ez nagyon fontos eleme a folyamatnak, ugyanis ez a helyzet sem a gyártói, sem a kereskedői oldalnak nem jó. 

Frissítés:

A Penny lapunkhoz eljuttatott levele szerint sem a bolthálózat dolgozóinál, sem az ügyfélszolgálatnál, sem a hivatalos facebookoldalán nem érkezett felháborodott vásárlói panasz a fizetős parkolás bevezetése miatt, sőt, a cég szerint vásárlóik túlnyomó többségben kifejezetten támogatják ezt a döntést. 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.