Az árrésstopos termékeknél korlátozást vezetett be a Lidl, a SPAR és a Tesco, például a Tescóban tejtermékekből (termékenként és terméktípusonként) négy darab, míg tejből egy karton vásárolható – írja a Portfolio.
Amennyiben a vevő áfás számlát kér, akkor a a Lidl boltjaiban nem lehet venni az árrésstoppal érintett termékkörből. A SPAR-ban pedig a mérendő termékeknél 3 kilogramm, egyéb árucikkek esetében 10 darab, míg az egy liternél, egy kilogrammnál nagyobb kiszerelésű termékeknél legfeljebb 10 liter, illetve 10 kilogramm vásárolható.
Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök a februári, 26. évértékelőjén megengedhetetlennek nevezte, hogy a kereskedők és az áruházak az elmúlt időszakban jelentősen emelték bizonyos alapvető élelmiszerek árát.
Orbán ezért utasította Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy állapodjon meg a kereskedelmi láncok képviselőivel, és állítsák meg a drágulást. „Ha szép szóval nem megy, akkor majd megy hatósági árral” – nyomatékosította a kormány. Nagy Márton azóta többször tárgyalt a beszállítókkal és a kereskedőkkel.
A kiskereskedők ugyan adtak ajánlatot a kormányzatnak az árcsökkentésre, de a kabinet szerint ezek elégtelen vállalások voltak, ezért a gazdaságpolitikának be kellett avatkoznia, és a kormány március közepétől harminc alapvető élelmiszernél árrésstopot vezetett be.
A kormányfő világossá tette, hogy ha nem vezet eredményre az árrésstop, van egy ennél durvább lépés is. Ez az árstop, ami közvetlenül hatósági árat jelent. Ennek az a hátránya, hogy a kereskedők át tudják hárítani a veszteségeket a termelőkre, miközben a kiskereskedelmi árrésnél ez nem lehetséges.
Könyörtelen a versenyhatóság: rengeteg új termékkategóriával bővül az online árfigyelő rendszer
A GVH által működtetett online árfigyelő rendszer hamarosan mintegy 20 termékkategóriával bővül. A nemzeti versenyhatóság több eljárást is folytat élelmiszer-kiskereskedelmi láncokkal szemben tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával. A fogyasztók jelzései alapján több panaszeljárás is folyamatban van kiskereskedelmi láncok ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.