A pillanatnyi állás szerint kétséges, hogy a Fidesz május 5-i tisztújító kongresszusáig elkészül-e a párt "vitairatként" nyilvánosságra hozandó programjának nyomdakész változata. A program fejezeteinek szerzői ugyan a március 30-án lejárt határidőre átadták az egyes részeket a párt elnökének, ám több közülük átdolgozásra visszakerült készítőihez. A dokumentum egyébként hármas osztatú, amelynek első szakaszában általános politikai-társadalmi helyzetértékelés lesz, a másodikban a választásokig terjedő, a harmadikban pedig az azt követő időszak teendői, tervei, ígéretei kapnak helyet.
Kövér László számára 2000. január 29-i elnökké választásakor, illetve azt megelőzően a párt közép- és hosszú távú programjának megalkotása mellett a Fidesz belpolitikai kérdésekben képviselt álláspontjának megjelenítését, a szervezet megerősítését és a szövetségi politika alakítását szabták feladatul, amint az Orbán Viktor kormányfő nyilatkozataiból is kiderült. A Fidesz vezető politikusai elismerték azt is: a kormányfői és a pártelnöki tisztség szétválasztásának fő célja, hogy a kormány és a Fidesz tevékenysége és retorikája érzékelhetően elkülönüljön, s Orbán Viktor, a Fidesz frontembere a napi politikai viták szintje fölé "emelkedjen". Az utóbbi elképzelés maradéktalanul érvényesült az elmúlt évben, miután a kormányfő lényegében csupán a kabinet ténykedésével és koalíciós ügyekkel összefüggő kérdésekben nyilatkozott, Kövér László ellenben radikális álláspontot képviselt pártpolitikai ügyekben.
A május 5-én leköszönő elnöknek nem sikerült megvalósítania a Fidesznek a jobboldali pártokat a 2002-es választások első fordulója előtt szövetségbe tömörítő terveit. Ennek legfőbb oka az FKGP fokozatos felmorzsolódása, amely a párttal való -- egyébként a koalíciós szerződés tavaly májusi kiegészítésében is rögzített -- együttműködést lehetetlenné tette, s amely egyúttal megerősítette az egyébként bizonytalan MDF-et abban, hogy a szövetség megkötéséről később, egy letisztultabb politikai helyzetben érdemes inkább tárgyalnia. Ezek után a Fidesz belátható időn belül csupán két, "kvázi belső" szövetségesével állapodik meg. Harrach Péter, az MKDSZ társelnöke a Világgazdaságnak elmondta: a Fidesszel még a május 5-i kongresszust megelőzően aláírják a dokumentumot. A legutóbbi információink szerint a Fidelitasszal kötendő megállapodás aláírása ezzel szemben már az új elnökre, Pokorni Zoltánra vár.
A Fidesz tagjainak és alapszervezeteinek száma nem emelkedett jelentős mértékben Kövér László hivatalba lépése óta -- tudtuk meg. Az alapszervezetek száma tízzel, mintegy 470-re nőtt, míg a taglétszám 200 fővel, 15 600-ra emelkedett a párt hivatalának tájékoztatása szerint. Az elnök munkatársai ugyanakkor hangsúlyozták, Kövér László "dinamikusabbá" tette a pártot, és megoldott több helyi, nyilvánosságra nem került konfliktust. Ebben szerepet játszottak rendszeres vidéki útjai, amelyek jelentős részét lakossági fórumokkal kötötték össze. Mindeddig nem újult meg a Fidesz hosszabb ideje vegetáló belső Hírlevele, ám a kongresszusra a tervek szerint elkészül az "új első szám", s ezzel egyidejűleg felfrissül a párt internetes honlapja is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.