Az Orbán-kormány 1999-ben az ünnepi programok koordinálására létrehozta ugyan a millenniumi kormánybiztosi hivatalt -- amelynek élére Nemeskürty Istvánt nevezte ki --, ám a testület a vártnál kisebb szerepet játszott, s a teljes összeg csekélyebb részét fordíthatta a millenniumra: 1999-től 2001. december 31-ig 5,334 milliárd forintot oszthat(ott) szét és fordíthatott működésre. Ebből 1,417 milliárdot köztéri szobrok, parkok helyreállítására, létesítésére költött, csaknem ugyanennyivel segítette millenniumi művek, például irodalmi alkotások létrejöttét, s hozzájárult a Hősök terén álló emlékmű helyreállításához (a szoborcsoport megszépítését a kulturális tárca mintegy 200 millió forinttal támogatta). A több mint 3000 zászló elkészítése körülbelül 130 millió forintot emésztett föl a hivatal keretéből. A kormánybiztosság információink szerint az év végéig működik.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma költségvetésében 1999-től 2002-ig 63 milliárd forint szerepelt millenniumi célokra. Ennek köszönhetően ugrott meg 64 százalékkal a kulturális tárca költségvetése. 1999-ben 15 milliárd forint volt az NKÖM millenniumi kerete, 2000-ben 20, az idén 16 milliárd, jövőre pedig 12 milliárd szerepel a tárca büdzséjében erre. Havasi Bertalan sajtóreferens a Világgazdaság kérdésére elmondta: ebből körülbelül 44 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, amelyek közül néhány jövőre is áthúzódik, ezért a 2002-es 12 milliárd.
Ezek között az egyik legjelentősebb a múzeumi rekonstrukciós program, amelyre négy év alatt 12,5 milliárd forintot szánt a kormány. A millenniumi beruházások egyik kiemelt feladata a Szent István-bazilika felújítása, amelyre a tárca 2,950 milliárd forintot fordít.
1999-ben 900 millió, 2000-ben egymilliárd, az idén -- az újabb ütem előkészítéseként -- 50 millió forint jutott a felújításra, amelyre jövőre ismét egymilliárdot szánnak.
A királyi városok rekonstrukciója az idén befejeződik, Veszprémtől Székesfehérváron át Pécsig és a visegrádi palotáig számos helyszín újult meg; erre a programra 1999-től 2001-ig 1,8 milliárd forintot juttatott az NKÖM. Úgy tűnik, az idén befejeződik az azt követően Nemzeti filmszínházként üzemelő Uránia mozi rekonstrukciója, amelyet a tárca a millenniumi keretből 850 millió forinttal támogat. A beruházások között szerepel 900 millió forinttal a Páva utcai zsinagóga helyreállítása és holokausztmúzeummá alakítása is. Az idén kétmilliárd forint jutott a millenniumi vallási alapra, amelyet az egyházi vonatkozású millenniumi rendezvényekre fordítottak.
A millenniumi filmprogramra 1999-től 2001-ig 2,5 milliárd forintot terveztek, ám az összeg 2,9 milliárdra nőtt. Az első néhány, a miniszterelnök által kijelölt produkción kívül -- amelyek között már szerepelt Bereményi Géza Széchenyi-filmje -- a további alkotásokra pályázni lehetett. Így körülbelül 40 produkció kapott kisebb-nagyobb támogatást ebből a keretből, amely azért is magasabb a tervezettnél, mert teljes egészében ebből fedezik a pályázat nélkül, Káel Csaba rendezésében, Wermer András producerségével készülő Bánk bán-filmet.
Az idei augusztus 20-ai kiemelt ünnepségek összköltségvetése megközelítette a 700 millió forintot, ám ebbe nem számított bele a 17-étől 20-áig tartó, a Hősök terén és a Felvonulási téren rendezett millenniumi sokadalom, amelynek négy napján az ország számos táncegyüttese lépett fel, s négy estén a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes közös, Novák Ferenc által rendezett produkcióját élvezhették a nézők. A rendezvénysorozatot, amelyen naponta körülbelül ezer fellépő mutatkozott be, a millenniumi kormánybiztosi hivatal támogatta. A tegnap esti fővárosi tűzijáték összességében 247 millió forintba került.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.