A mélyvénás trombózis megelőzhető

A helyi alvasztó hatásokra kialakuló vérrögképződést az alvadásgátló tényezők sokáig képesek megakadályozni, és rendszerint több ok egyidejű fennállása vezet trombózishoz - ezért is tartják a mélyvénás trombózist sokokú (multikauzális) betegségnek. Kezelésekor és megelőzése érdekében egyszerre kell a kiváltó hatásokat ellensúlyozni - a korszerű kezelés és a hatásos megelőzés ezért mindig összetett (komplex) folyamat.

Ma már biokémiailag és szerkezetileg is jól ismertek a vérben lévő, I-XIII. számmal jelölt alvasztó tényezők. Közülük számunkra a XIII-as faktornak az ad különös jelentőséget, hogy a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert professzor tanítványai: Laki Kálmán és Lóránd László fedezték fel, és leírásuktól világszerte Laki-Lóránd-faktornak nevezik. Az elmúlt évtized kutatásainak eredményeképpen a legfontosabb alvadásellenes faktorok is ismertté váltak. Az "alvasztó" tényezők hiánya vérzékenységet, felszaporodása pedig trombózishajlamot okoz. Hasonlóképpen az alvadásgátló tényezők felszaporodása vérzékenységet, hiánya vagy genetikai hibái pedig trombóziskészséget jelentenek.

Amennyiben a vénán belül kialakult trombus az érpályát elzárja, jellemző panaszok és helyi tünetek alakulnak ki (duzzanat, fájdalom, a bőr elszíneződése, mozgáskorlátozottság), és a betegség fizikális vizsgálattal is felismerhető. Ha az elzáródás csak részleges, és a vérkeringés bizonyos fokban fennmarad, úgy nem alakulnak ki jellemző elváltozások, és a vérrögképződés "néma" marad. Újabb felmérések azt jelzik, hogy mélyvénás trombózis csak az esetek egyharmadában okoz tüneteket, kétharmadában tünetmentes. Ezért nagy jelentőségűek azok a képalkotó ("radiológiai") műszeres vizsgálóeljárások, amelylyel a "néma" trombus is láthatóvá tehető.

Korábban csak a megbetegedett vénába fecskendezett röntgenkontrasztanyag segítségével - az ún. flebográfiával - volt ez lehetséges, amely azonban invazív, idő- és pénzigényes, nem teljesen veszélytelen egyszeri vizsgálat. Az utóbbi tíz évben kifejlesztett ultrahangos módszerek és az elváltozások színkódolása (color-Doppler) egy széleskörűen alkalmazható, nem invazív (tehát a beteg számára kevésbé terhelő és kockázatos) módszerrel gazdagították a diagnosztikát. A molekuláris genetikai módszerekkel a véralvadásfaktorok szerkezeti eltérései, zavarai is felfedezhetők. A mélyvénás trombózis korszerű vizsgálata az előzmények gondos elemzéséből (ún. családi és egyéni kórelőzmény), a korai - illetve kis jelek - felkutatására irányuló (ma is nélkülözhetetlen) fizikális vizsgálatból, korszerű képalkotó eljárásokból, speciális laboratóriumi és genetikai vizsgálatokból tevődik össze.

A diagnosztikához hasonló korszakos haladás következett be a gyógyítás és a megelőzés terén is. Ma lehetőség van a kialakult vérrög korai feloldására (az ún. trombolízisre) és a vérrögképződéshez vezető okok ellensúlyozására vagy felfüggesztésére is. A kis molekulatömegű Heparin-készítmények előállítása, illetve megelőző-gyógyító célú felhasználása a mély vénás trombózisok gyakoriságában, szövődményeinek elhárításában és a halálozás csökkentésében világszerte döntő változást hozott. E gyógyszer kórházban és kórházon kívül (tehát a beteg otthonában is) könnyen kivihető injekcióval beadható, a betegek egy része öninjekció formában képes alkalmazni. Hatása elhúzódó (ezért elégséges a napi egyszeri adás), célzottabb és sokkal veszélytelenebb, mint az eredeti Hepariné volt.

Régebbi, trombózis elleni szerünk a Syncumar, amely a trombózis kialakulásához szükséges alvadásfaktorok képződését, funkciókészségét befolyásolva fejt ki trombózisellenes hatást. A mélyvénás trombózis rizikófüggő betegség, ezért az ún. kockázati tényezők felderítése és kategorizálása ma már elengedhetetlen. Alacsony kockázat esetén elegendőek - az alsó végtagok izmainak működtetése (az úgynevezett izompumpa), mindennemű mozgás és torna, a tágult alsó végtagi vénák űrterének csökkentését eredményező kompressziós harisnya. Az egészséges táplálkozásnak, ülésnek, öltözködésnek ugyanolyan fontos szerepe van, mint a dohányzás elhagyásának, a testsúlyfelesleg csökkentésének, az anyagcserezavarok (cukorbaj, köszvény, lipidózisok) és a magas vérnyomás betegség kezelésének. A legfontosabb rizikótényező a kor (40 évtől kezdődően, de főleg 60 év felett) és a műtétek (időtartamuk, kiterjedtségük és szövődményeik szerint). A közepes kockázati csoportba tartozóknál egyénileg kell a Heparin-védelmet mérlegelni - magas (és újabban a legmagasabb) kockázat esetén azonban ma már általános, a szakma elfogadott szabályainak egyike. A Heparin-védelmet mindaddig (napokig, hetekig, hónapokig) fenn kell tartani, amíg a kiváltó kockázati tényező(k) fennáll(nak).

Az örökletes géndefektusokon kívül bizonyos betegségek (fertőzés, szepszis, autoimmun-betegségek) és egyes gyógyszerek is hajlamosítanak mélyvénás trombózisra. Utóbbiak közül a hormonális fogamzásgátló tabletták és a menopauzában alkalmazott hormonpótlás jelent trombózisveszélyt.

A fentiekben vázolt módszerekkel a mélyvénás trombózis gyakorisága és halálozási aránya a korábbinak egyharmadára volt csökkenthető. Mindehhez azonban nemcsak új vizsgálóeljárásokra, az eddigieknél hatásosabb gyógyszerekre van szükség, hanem az orvos-beteg kapcsolat változására is, amely a beteget egyre öntevékenyebb partnerként kezeli - olyan közvélemény-változásra, amely az egészséget újra a legfontosabb értékek közé sorolja.

Nem utolsósorban "kerítés nélküli kórházakra", amelyeket nem választanak el fizikai vagy bürokratikus kerítések az otthoni betegektől és a lakosságtól. Ily módon a mélyvénás trombózis megelőzhető sorscsapássá, a tüdőembólia pedig ritkább halálokká válik.