A előrehaladott, kiújult, távoli áttétekkel járó betegség csak ritkán gyógyítható, azonban megfelelő kezeléssel a daganat terjedése lelassul, a betegek túlélése meghosszabbodik, életminőségük jelentősen javul.
Az előrehaladott emlőrák gyógyszeres kezelésében a kemoterápiás szerek közül a tiszafa eredetű taxánok a leghatásosabbak. Két fő képviselőjük hozzáférhető a magyar betegek számára is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elkülönített keretből történő finanszírozására jogosult emlőcentrumokban. Az Európai Klinikai Onkológiai Társaság idei, koppenhágai kongresszusán (ECCO) az egyik taxánvegyület áttétes emlőrák elleni hatását bizonyító három új vizsgálati eredményről számoltak be.
Holland orvosok távoli áttétes emlőrákos betegeknél hasonlították össze az egyik ilyen gyógyszert tartalmazó, két szerből álló kombináció hatását a hagyományosan alkalmazott hármas kombinációéval. A taxántartalmú kombináció adásakor több mint másfélszer annyi betegben tapasztalták a daganat jelentős kisebbedését, mint a hagyományos kezelés esetén, ahol ráadásul egyszerre háromféle gyógyszert kap a beteg. Ugyanakkor későbbre tolódott a betegség súlyosbodása is, a túlélés 40 százalékkal nőtt.
Egy másik, több mint 400 betegen végzett nemzetközi tanulmányban a ma hozzáférhető két leghatásosabb taxánve-gyületet egymással hasonlították össze előzőleg antraciklin-származékokkal kezelt áttétes emlőrákos betegeknél. A taxánokat monoterápiaként, vagyis önmagukban adták. Kiderült, hogy az egyébként rokon vegyületek hatásosságában jelentős különbségek mutatkoznak. Az egyik előnyösebbnek bizonyult a másiknál, hiszen javára írhatóan szignifikánsan több beteg reagált a kezelésre, a betegség rosszabbodásáig eltelt idő hosszabb volt, és a teljes túlélés is számottevően nőtt.
A harmadik nemzetközi vizsgálatban közel 190 - megfelelő módon kiválasztott - távoli áttétes emlőrákos betegben azt tanulmányozták a kutatók, hogy egy újfajta daganatellenes ellenanyag hozzáadása előnyösen befolyásolja-e a taxánkezelés hatásosságát. A vizsgálat eredményei igazolták: a kemo-immunterápiás kombináció minden tekintetben hatásosabbnak bizonyult az önmagában adott szernél: nőtt a kezelésre reagáló betegek aránya és a betegség súlyosbodásáig eltelt idő, a túlélés több mint másfélszeresére nőtt.
Ezen fontos nemzetközi vizsgálatoknak az újonnan megismert eredményei is jelzik azt a fejlődést a daganatterápiában, ami egyre több reményt hoz az előrehaladott stádiumú, távoli áttétes emlőrákos betegek gyógyszeres kezelésében. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy teljes és végleges gyógyulásra csak a betegség korai szakaszában felfedezett és a megfelelő helyen, megfelelő módon és mihamarabb kezelésbe vett emlőrák esetén számíthatunk. Ezért lenne fontos, hogy a havonkénti önvizsgálat és a műszeres szűrővizsgálaton történő rendszeres megjelenés - amire ma már közel negyven szűrőcentrumban van lehetőség - rutinná váljék minden nő életében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.