BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdok marcipánból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Milliárdos forgalmú társasággá nőtte ki magát az egykor családi vállalkozásban indított pilisvörösvári marcipángyár. Szamos László tulajdonos szerint a sikert a minőségi alapanyagoknak és a kitartó munkának köszönheti a Szamos Marcipán.

Kétszemélyes családi vállalkozásként indult 1968-ban a mára több mint 250 főt foglalkoztató pilisvörösvári marcipáncég története. Az alapító, Szamos Mátyás cukrászmester feleségével és gyermekeivel együtt indította el saját vállalkozását. A legkisebb gyermek, Szamos László pályája az indulástól fogva elválaszthatatlan a családi üzlettől. Apja nyomdokain haladva tette le a cukrászvizsgát. Az iskola után 17 éves fejjel napi 16 órát dolgozott szülei mellett. Jelenleg a cég résztulajdonosa, és sógorával, Kelényi Gyulával együtt vezeti az 1,5 milliárd forint éves forgalmú, nyereséges pilisvörösvári gyárat, amely az elmúlt 36 évben a családi keretekből alaposan kinőtte magát.

Az indulás nem volt könnyű: az önkormányzat szakhatósága ugyanis nem engedélyezte a család számára az üzletnyitást, mondván, a nyolcadik kerületi lakosság jól ellátott a cukrászdákból. A vállalkozás végül Pilisszántón indult, ahol Domján Ferenc cukrásznál béreltek üzlethelyiséget. Nagy lépést jelentett, amikor Pilisvörösváron 1971-ben saját üzletet nyitottak a család tulajdonába kerülő ingatlanon. Ekkor már azt is megengedhették maguknak, hogy egy alkalmazottat is felvegyenek, a marcipántermékeket pedig vonattal terítette a család országszerte. A létszám később lassan növekedni kezdett. 1985-ben már tíz alkalmazottjuk volt. Ekkor újabb ingatlant vásároltak, ahol üzemet építettek. Az újabb jelentős lépést egy osztrák üzletfél megjelenése jelentette. 1993-ban a társaság ugyanis nagy mennyiségű megrendelést eszközölt, amely miatt tovább kellett bővíteni a kapacitást. A marcipángyár ekkor megvásárolt egy iskolaépületet, ahol újabb üzemet alakított ki. Mostanra azonban már ezt is kinőtte a cég; a rendelések meghaladják a kapacitást. Az osztrák megrendelés 300-400 millió forintot jelent az 1,5 milliárdos összbevételből.

A Szamos Marcipán célja, hogy a vevőket teljes mértékben kielégítse - vallja Szamos László. A szülők mindig tudták: érdemes megmaradni ebben a szakmában. A matematika-fizika tanár nővér és annak gépészmérnök férje is beépült a vállalkozásba 1980-ban. Ettől az időtől Szamos László már a szakmai feladatok ügyviteléért felelős, a gazdasági és a pénzügyek irányítás a sógora kezébe került, aki ugyancsak megtanult marcipánrózsát készíteni, míg a nővére a designért felelős.

Szamos László szerint az egyik legnehezebb feladat, hogy a családiból középvállalkozássá nőtt üzletben megtartsák a családias szellemet. A Szamos Marcipán vezetői vallják, hogy az összefogás, a közös érdek viszi előre a társaságot, miközben a cég életfilozófiája a minőség. Ennek tudatában a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgoznak - mondja Szamos László.

A sikerhez a tehetség és sok munkával előállított minőség mellett egy kis plusz is kell - szokta mondani az alapító Szamos Mátyás. A jövő viszont millióegy problémát is rejteget - véli a fia. A cél, hogy a céget talpon tudja tartani a társaság az európai uniós csatlakozást követően is. Előnyt jelenthet a Szamos-üzlethálózat, amely miatt a Szamos Marcipán nem függ a kereskedőktől. Igaz, a cég ismert, a multinacionális vállalatokkal viszont nehéz lesz felvenni a versenyt. Még az is elképzelhető, hogy a Szamos édesipari termékei megsínylik a csatlakozást. Szamos László szerint a talpon maradás elsődleges feltétele, hogy minden területen a maximumot nyújtsák.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.