BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 2005-ös "salátabüdzsé" egy részét

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a tavalyi költségvetési törvény azon szabályait, amelyek más törvényeket módosítottak - adta hírül a Magyar Rádió. Ugyanakkor a megsemmisítés nem érinti a módosított jogszabályokat, azok továbbra is hatályban vannak. Az úgynevezett salátatörvény ügyében az MDF tavaly januárban fordult az Alkotmánybírósághoz. A kisebbik ellenzéki párt szerint ugyanis a tavalyi költségvetési törvénynek alig a fele foglalkozott magával a büdzsével, azon kívül még 44 másik jogszabályt módosítottak benne, köztük a közoktatási, a közalkalmazotti és a köztisztviselői, az egészségügyi, illetve a pénzmosás elleni törvényt. Az úgynevezett salátatörvény Dávid Ibolya pártelnök szerint így alkalmas volt arra, hogy egy füst alatt elfogadtassanak a parlamenttel olyan jogszabályokat, amelyeket önállóan beterjesztve más egyeztetési eljárással kellett volna megtárgyalni. (radio.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.