Gyurcsány Ferenc: "Nem mozdíthatatlan jószág"
Az állam földje az ország földje, "nem mozdíthatatlan jószág", azt hasznosítsák a közösségek - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az önkormányzatoknak átadott több mint 400 hektárnyi földterületről szóló szerződések aláírása előtt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. A Száz lépés program része, hogy az önkormányzatok használatba vagy tulajdonba kapjanak állami földterületeket a település fejlesztéséhez, vagy szociális célok megvalósításához - jegyezte meg a miniszterelnök. Úgy vélte, ez lendületet adhat a települések fejlődéséhez, illetve a szociális célú igénybevétellel sok tízezer arra rászoruló ember juthat ingyen, vagy jelképes bérleti összegért a saját szükséglete megtermeléséhez elegendő földterülethez. Tömör László, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a szociális földprogramhoz több ezer hektár áll rendelkezésre, az indításhoz az erre vonatkozó törvényen kívül egy további jogszabály is szükséges, ami hamarosan rendelkezésre áll.


