Tizenöt centiről lőtték fejbe az SZDSZ-est
Gázpisztollyal fejbe lőttek egy SZDSZ-aktivistát Budapesten kedd este - közölte a fővárosi SZDSZ szóvivője. A rendőrség közlése szerint a fiatalember könnyebben sérült meg. Bartha László őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek kedden késő este elmondta, hogy a sértett megtette a feljelentést, az elkövetőt a XI. kerületi Rendőrkapitányságon előllítják.
A férfi ellen súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult. Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke az MTI-nek elmondta: az aktivistára 15 centiméterről lőttek rá. Kérdezték, kinek gyűjt, mondta, hogy az SZDSZ-nek, a tettes erre kinyitotta az ajtót és rálőtt - ismertette a történteket. (mti.hu)


